A jánossomorjai szennyvíztisztító telepen folyó dolgokról talán kevesen gondolnák, hogy akár évi ötvenmillió forintot is hozhat a konyhára. Pedig oxigénmentes térben történő bomlásukkor biogáz keletkezik, melynek energiatartalma több mint a fele a földgázénak. Gázfűtésre és elektromos áram előállítására is alkalmas. Ráadásul igen környezetbarát az eljárás, hiszen a bomlás után visszamaradó, megtisztult anyag kiváló tárgya.
Ez indította el Mosonszolnok és Jánossomorja kedden szentesített együttműködését is egy biogáz-erőmű létrehozásában. Mint azt Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta, ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztania Jánossomorjának, mert más is élhet a településünk környékén kínálkozó kedvező feltételekkel.
Ráadásul két-három héttel ezelőtt derült ki, hogy az Európai Unió is kiemelten támogatja ezt az energiaforrást. Ez akár 50 százalékot is jelenthet a beruházás teljes, mintegy 330 millió forintos költségében. A hiányzó részt pedig az önkormányzatok saját büdzséjükből adják össze. Ha úgy alakul, akár banki hitelt is felvenne Jánossomorja a cél érdekében, hiszen, mint a polgármester mondta, itt végre egy jövedelmező beruházásról van szó.
Szerves együttműködés
Az előállított gáz és villamos energia átvételéről már most megállapodtak a szolgáltatókkal. A szakemberek pedig évi 55 millió forint bevételt jósolnak, amivel akár 6 év alatt is megtérülhet a befektetés. Az erőművet pedig a két önkormányzat által létrehozott cég működtetné.
Lényeges továbbá, hogy a „beszállítókkal” való lehetséges együttműködésekről ugyanis már most előzetes tárgyalásokat kezdett a két település, amely 40-40 százalékban vesz részt a projektben, 20 százalékot engedve a magántőkének.
Szennyvíziszap-pakolás
Az alapanyagok tekintetében jól áll környékünk. A biogáz-üzemben ugyanis felhasználhatók lennének a környező nagyobb állattartó gazdaságok trágyái, de az alkalmas növények, mint a cukorcirok vagy a kukorica is kiválóan terem térségünkben. De az Észak-Hansági Húsfeldolgozó Üzemben keletkező hulladékokra is számítana az új biogáztelep.
Kurdi László, a húsüzem ügyvezető igazgatója televíziónknak kifejtette: „Abszolút örömmel fogadtuk a kezdeményezést, hiszen ez egyértelműen jó lesz nekünk. Ezért minden támogatást megadunk e projekt előrelépéséhez.”
Az üzemben közel 210 tonna állati emésztőcsatorna, és 50-60 tonna szennyvíziszap keletkezik évente, mely különlegesen, és így igen drágán kezelendő hulladéknak minősül. A Uniós előírásoknak kiválóan megfelelő cég jelenleg kiadásainak harmadik legnagyobb tételét e hulladék elszállítatására költi – véletlenül épp egy Siófok melletti biogáz-erőműbe.
Bél-csatorna
Azonban az üzemben álló, heti két-háromszor megtelő hulladékgyűjtő tartályokat hamarosan nem kell drágán elszállíttatnia a cégnek. És ha minden igaz, nem is kell messzire. A Jánossomorja mellett, Császárréthez közel álló szennyvíztelepnél épülne fel ugyanis a biogáz erőmű. Ez, az itt rendelkezésre álló infrastruktúra mellett azért is fontos, mert az itt előállított szennyvíziszap fontos alapanyaga lesz az új erőműnek.
Az erőmű építése a remények szerint október környékén indulhat, és várhatóan mához két éven belül megkezdheti működését az ország 17-ik, jánossomorjai biogáz-erőműve.
Hauptmann Tamás


