Megszűnhet a nagy múltra visszatekintő cukorrépa-termesztés Jánossomorján. A petőházi cukorgyár bezárásával ugyanis a helyi gazdálkodók is kénytelenek lemondani a biztos hozamot jelentő növényről.

Eltűnhet a térségből a cukorrépa, amely a Jánossomorja környéki mezőgazdaságnak is évtizedek óta meghatározó növénye. Az Európai Unió ugyanis csökkenteni kényszerült nemrég cukorelőállítását, a szabadon beáramló, olcsóbb import cukor miatt. Ezért a magyar gazdáknak is mérsékelniük kellett cukorrépatermelésüket mintegy 30 százalékkal. Ez a folyamat okozta a petőházi cukorgyár bezárását is a közelmúltban, ahová a Jánossomorja környéki gazdák is szállították terményüket. Így a cukorrépa most kisebb mennyiségben termelhető, de azért biztosnak látszik. A gazdák idén mégsem vetették el a növényt. Korábban Jánossomorján több mint 500 hektáron vetettek cukorrépát, ma ez a szám gyakorlatilag nulla, ugyanúgy, ahogy az egész térségben. Ennek az oka, hogy a cukorgyár csak nemrég, február huszadikán kínált szerződést a cukorrépára a termelőknek, ez azonban nagyon kései időpont. Ahhoz, hogy időben elkezdhessék a szükséges munkálatokat, augusztusban kellett volna értesülniük az új árról. A helyi termelők így más növényekre voltak kénytelenek szerződéseket kötni. Ez a kényszerű átállás viszont hosszútávú lehet, így eltűnhet a cukorrépa a földekről. “Hogyha most, ebben az évben nem termelünk répát, akkor nagy valószínűséggel a térségben nem lesz több cukorrépatermesztés.” – mondta el a JTV-nek Mike Károly, a Kisalföld Cukorrépa Termelők Szövetkezetének elnöke.
Az sem elhanyagolható, hogy a cukortermeléshez szükséges speciális gépparktól is kénytelenek megválni a gazdák.
A helyi földművesek ugyan át tudnak állni más növényekre, hiszen a hibridkukorica, illetve a bioüzemanyag miatt nagy jövő elé néző repce is jó üzlet jelenleg, de a cukorrépa biztos hozamát nehéz pótolni.
“Valamilyen úton-módon azért sikerül kiváltani a cukorrépát, de a nagyobb jövedelmezőség az elmúlt években a cukorrépában rejlett.” – mondja Buderer Istvángazdálkodó.
Az egykor még tekintélyjel bíró, cukorrépatermelői cím így akár el is tűnhet a térségből.

Hauptmann Tamás