Önálló egyesületként kezdenék meg a tavaszi idényt a jelenleg még szakosztályként működő baseballosok. Az elszakadástól gazdálkodásuk egyszerűsödését és a kifizetések gyorsulását várják.

Jelenleg még a Jánossomorja Sportegyesület színeiben zajlik az edzés a tornacsarnokban, de a szezont már önálló egyesületként kezdheti meg a baseball szakosztály. Az edző, Fekete Csaba szerint szakosztály már elérte azt a kort, hogy saját lábára álljon, és önálló egyesületté válhasson. Mivel, két csapatot is indítottak a bajnokságban, és a felnőtt csapat két ligában is játszik, megnőttek a költségek. A kiválás legfőbb oka azonban anyagi jellegű. Elégedetlenek voltak a pénzkifizetések sebességével, mint mondják, sok volt a csúszás és az elmaradás. Az önállósodástól főleg ezek rendeződését várják.

A pénzügyi függetlenedés és az átláthatóbb gazdálkodás azt is magával vonhatja, hogy nő a szponzori támogatások összege, illetve többen ajánlják majd fel adójuk egy százalékát közvetlenül a baseball egyesület számára.

A JSE vezetősége a szakosztály álláspontját elfogadta, ők tehát nem állnak útjába az elszakadásnak. Az önkormányzati támogatás mértéke nem változik, a városvezetés ugyanúgy két részletben utalja a csapat számára az összeget, a különbég csupán annyi, hogy azt már bármikor felhasználhatják. Hátrányként szerintük csupán a kitöltendő papírok növekedése említhető meg, ami ezek után már teljes egészében a csapatra hárul.
Az egyesületté nyilvánítási kérelem már a cégbíróságon van, a remények szerint a szezonkezdésre már az ottani papírmunka is sikeresen elrendeződik.

Szintén a baseballosokat érintő hír, hogy a nyári, Japánban megrendezett ifjúsági világbajnokságra két 1997-es születésű játékost delegálhat a csapat, akik közül egy országos rostán választják ki azt a szerencsés fiút, aki öt napra a szigetországba utazhat. A rendezvényre a világ minden részéről érkeznek a sportággal foglalkozó szakemberek, illetve játékosok, költségeiket a japán szervezők állják.

VD

-hirdetés- -hirdetés-