Csak Mosonmagyaróváron intézhetnénk építési ügyeinket idén februártól egy tavalyi rendelet szerint. Jánossomorja azonban még 2007-ben kérvényezte az építésügyi hatóság helyben tartását, mint nemrég kiderült, sikerrel.

 

Személyesen, de telefonon vagy levélben is fordulhatunk építési ügyeinkkel a helyi építési hatósághoz a jövőben. Ahogy eddig. Ez azonban nem tűnt mindig ilyen egyértelműnek. Egy éve lépett volna hatályba ugyanis az a rendelet, amely az építési hatósági feladatokat Mosonmagyaróvárra telepítette volna, kistérségi feladatkörbe helyezve. Vagyis akár egy garázsépítési engedélyért is Mosonmagyaróvárra kellett volna utaznunk.

Akkor Jánossomorja kérvényezte a hivatal helyben tartását. Ennek eredményeként idén február elsejétől a kormány hozzájárult, hogy a kiemelt építésügyi hatósági feladat Jánossomorján maradhasson. A változásnak azonban ára van. A feladatok megfelelő ellátáshoz ugyanis több mérőműszert, és számítástechnikai eszközt kell beszereznie az önkormányzatnak, de meg kell oldani a folyamatos ügyfélfogadást is.

Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta: “Ha szükséges, akkor természetesen felveszünk még egy szakembert, mert ez a feladat változatlanul itt kell hogy maradjon Jánossomorján. Óriási törés lett volna, ha ezekkel a problémákkal Mosonmagyaróvárra kellene mennie a jánossomorjai polgároknak.”

Elképzelhető hogy, Szalai Imre főelőadó mellett hamarosan egy újabb kollégával is találkozhatnak a helyiek. A feladatok ellátásra alkalmas eszközök pedig várhatóan egy millió forint körüli összegre rúgnak majd.

A polgármesteri hivatalban található irodát jelenleg átlagosan húsz ügyfél keresi fel naponta, ezért örömhír, hogy a bővülés az ügyintézést is gördülékenyebbé teheti.

HT

-hirdetés- -hirdetés-