Az iskola névadójához kapcsolódva Katalin-napi énekversenyt szervezett a Klafszky Katalin Tagiskola a két jánossomorjai iskola diákjai számára. A hétfői versenyen összesen hetven általános iskolás vett részt, mindenkinek két szabadon választott népdalt kellett énekelnie.

 

Négy korcsoportban versenyeztek a Központi Iskola és a Klafszky Tagiskola diákjai hétfő délután a népdaléneklési versenyen. Külön zsűri döntött az alsós és a felsős diákoknál a helyezésekről. Az elsős-másodikos diákok között Dravetzky Fanni, a harmadik-negyedikeseknél Göncz Júlia bizonyult a legjobbnak. A felsősöknél Németh Zsófia, és egy páros, Gáncs Vivien és Katona Dóra vehették át az első díjakat.

Prátser Krisztián, a zsűri elnöke a díjak átadása előtt megdícsérte a résztvevő gyerekeket. Mint mondta, sokszor a felnőtteknek is nehézséget okoz, hogy nézők elé kell állniuk, ezért is nagyon örült, hogy ennyien vállalkoztak az éneklésre. Bátorította a párban éneklőket, hogy merjenek egyedül énekelni, hiszen duettben sokkal nagyobbak a hibalehetőségek, mivel ott egymásra is kell figyelni.

A versenyen az összes résztvevő emléklapot és csokit kapott. A díjazottakat oklevéllel, kulcstartóval és CD-vel jutalmazták.

Díjazottak:

1-2. osztály

I. Dravetzky Fanni – Központi Iskola
II. Luka Bella – Központi Iskola
III. Lőrincz György Dávid – Központi Iskola
III. Zwonitschek Roxána – Központi Iskola

3-4. osztály

I. Göncz Júlia – Központi Iskola
II. Sarlai Boglárka – Központi Iskola
II. Majthényi Boglárka – Központi Iskola
III. Tóth Réka – Nagy Regina duett – Klafszky Iskola
Különdíj: Vájlok Virgínia – Klafszky Iskola

5-6. osztály

I. Németh Zsófia – Központi Iskola
II. Horváth Klaudia – Klafszky Iskola
III. Erdős Ramóna – Klafszky Iskola

7-8. osztály

I. Gáncs Vivien – Katona Dóra duett – Központi Iskola
II. Juhász Levente – Központi Iskola
III. Samu Fanni – Központi Iskola

V.V.

-hirdetés- -hirdetés-