Európai Uniós ismeretekből rendeztek versenyt kedden a körzeti általános iskola multimédiás termében. A diákcsapatok az általános ismereteik mellett a tagországok bemutatásával mérhették össze az EU-val kapcsolatos tudásukat. A verseny része volt az Együtt 1957 óta elnevezésű programnak, mely a délután során a művelődési házban folytatódott. A Külügyminisztérium és az Európai Bizottság szervezésében ötven magyar településen tartanak programokat. A rendezvény célja, hogy a kisebb településeken is tájékozódhasson a lakosság az unió adta lehetőségekről mind a mezőgazdaság, mind a külföldi munkavállalás területén, hogy minél jobban kiaknázhassák a lehetőségeket. Településenként különböző, az ott élőket is érintő programokkal várják az érdeklődőket. Mint azt Mihovics Edit PR- asszisztens elmondta, a diákoknak szervezett délutáni vetélkedővel a fiatalabb generációt is be lehetett vonni, az azt követő előadásokon pedig olyan témák merültek fel, amik a lakosság és az adott településen élők kíváncsiságát leginkább kielégítik.
Agrártámogatások a gyakorlatban címmel Tóth Péter agrárközgazdász beszélt a mezőgazdaság leredményeiról, az elmúlt három év fejlesztési, illetve pályázati lehetőségeiről. Mint mondta, a jövőben is komoly pályázati támogatásokra számíthatnak a gazdák, akik szerencsére már az elmúlt években is felismerték a lehetőségeket és éltek az uniós segítséggel. Itt a Kisalföldön is szép számmal pályáztak sikeresen agrárvállalkozók, így például olyan korszerű gabonatároló létesítmények épülhettek meg, amelyek mindenképpen hasznosak és mindenki érdekét szolgálják.
Határszéli településként Jánossomorját hatványozottan érinti a külföldi munkavállalás lehetősége, ebben a témában Kövi László EU projekt koordinátor tartott tájékoztatót. A szakértő szerint a magyar munkavállalók nem elég mobilak, más kelet-európai országokhoz képest jóval kevesebben dolgoznak külföldön. Ugyanakkor ebből a szempontból Jánossomorján más tendenciák tapasztalhatók, mint országos szinten. Határ mentén az emberek ingázóként hajlandóak átmenni Magyarországról Ausztriába dolgozni, de ez a tendencia is főleg Győr-Moson-Sopron megyében dominál. Érdekességként megemlítette, hogy más határszakaszon pedig pont a fordítottja tapasztalható, Szlovákiából, illetve Romániából több tíz ezerre tehető a nálunk dolgozók száma.
Az előadásokat követően büfévacsora várta az érdeklődőket, ahol lehetőség nyílt az előadókkal is kötetlen beszélgetésekre, illetve a felmerülő kérdések megbeszélésre.
A Római szerződést hat nyugat-európai állam, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, és Olaszország írta alá 1957. március 25-megalapítva ezzel az EU elődjét, az Európai Gazdasági Közösséget.