A Mosonmagyaróváron élő Bánk András első jánossomorjai kiállításának megnyitóját tartotta szerda este a Balassi Bálint Művelődési Ház galériatermében. Debütálásként közel húsz, témájában is színes, más-más technikával készült festményt mutat be az érdeklődőknek.
A hetvenkét éves festő a Jászságban nőtt fel. Tehetsége már korán megmutatkozott, a középiskolát képző- és iparművészeti gimnáziumban végezte. Bánk András felsőfokú tanulmányait iparművész, illetve színházi díszlettervező szakon szerette volna folytatni, ám pechjére az adott évben egyik szak sem indult, így belsőépítészként szerzett diplomát. Munkája kapcsán a rajzolás végigkísérte pályafutását, de kimondottan festészettel csak nyugdíjba vonulása után kezdett el foglalkozni. Ekkor költözött Mosonmagyaróvárra is, mint mondta, könnyen beilleszkedett, hisz a környezet nagyon hasonlít az Alföldre, „csak a felhők mások”. Képeiben gyakran meg is eleveníti az itteni tájat.
Első kiállítását 1999-ben rendezte, több mosonmagyaróvári, illetve környékbeli tárlat mellett Szentendrén is bemutatták festményeit. A most kiállított tizennyolc műalkotás akvarell, tempera, illetve olajfesték használatával készült, de találunk pasztellkréta rajzot is közöttük. Változatos témájú képekkel találkozhatunk, a csendélettől kezdve, a portrén át, a Szigetközt ábrázoló tájképekig.
Tekintse meg képeinket! Klikkeljen a képre!
A kiállítás megnyitóján a helyi Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek zenés produkciója mellett, a művészt bemutató L. Burda Zsuzsanna szavalata is elhangzott. A tárlat december 5-ig tekinthető meg a művelődési ház galériatermében.
Veres Dávid