Mégis az önkormányzatra hagyja a városi szilveszter  megrendezését a Civil Fórum. A helyi szervezetek képviselői tegnapi összejövetelükön arra jutottak, korábbi javaslatukkal ellentétben most mégis legyen tűzijáték december 31-én, éjfél után.

 

Az adventi illetve karácsony környéki városi rendezvényeket fixálták le szerdán az ötödik Civil Fórumon megjelent szervezetek. December 23-ára tették át a felnőtt színjátszókör karácsonyi gáláját, amelyet a múvelődési házban rendeznek majd. A két adventi forgatag időpontja nem változott: a pusztasomorjai templomnál december 15-én, 16-tól 19 óráig teremt majd karácsonyi hangulatot az ünnepi kirakodóvásár, Szentépteren pedig 22-én, a Canto Excolo Kamarakórus koncertjével egybekötve tartják az eseményt.
A szilvesztert illetően változott a Civil Fórum véleménye a két hónappal ezelőtti összejövetelükhöz képest. Azóta ugyanis a résztvevők egyeztettek az általuk képviselt civil szervezetek tagjaival, és több véleményt meghallgatva most azt mondják, mégsem jó ötlet, hogy az éjféli tűzijáték helyett délután és kora este legyenek a programok, mert akkor úgyis mindenki egyénileg illetve a saját társaságával mulat, az éjfél utáni tűzijáték viszont jó alkalom arra, hogy a helyiek találkozzanak és boldog új évet kívánjanak egymásnak. Így a Civil Fórum most azt javasolja az önkormányzatnak, hogy mégis legyen tűzijáték éjfél után a szentjánosi városrészen. Akkor viszont ez legyen az egyetlen tűzijáték az évben, máskor nem kell, május 1-jén sem. Nem várják el a fórum résztvevői a képviselő-testület tagjaitól a forraltborosztást sem.
Így tehát a Civil Fórum mégis meghagyja a szilveszter rendezését az önkormányzatnak, hiszen úgy gondolják, a három adventi programmal ők megteszik a magukét.
Az összejövetelen született javaslatot Lőrincz György, a fórum koordinátora elmondja majd a testületnek a következő képviselő-testületi ülésen, a döntést ők fogják meghozni.

Jakab Viktória

Kapcsolódó cikkünk:
Civilek civilekkel civileknek

 

-hirdetés- -hirdetés-