L. Burda Zsuzsanna elégedett Ella könyve című regényének fogadtatásával annak ellenére is, hogy a pályázatra, amelyet ő maga írt ki saját könyvével kapcsolatban, csupán egyetlen pályamunka érkezett. Második könyvbemutatóját Mosonmagyaróvár után ezúttal a jánossomorjai olvasóknak tartotta tegnap, a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtárban.

 

Könyve olvasására és elemzésére illetve könyvismertető írására szerette volna buzdítani a jánossomorjaiakat L. Burda Zsuzsanna. Pályázatára azonban mindössze egy olvasó – Pollák Anita – küldte be művét. Ennek ellenére a könyv megjelenése óta eltelt bő három hónap tapasztalatai alapján a szerző azt mondja, jó úton halad az Ella könyve affelé, hogy minél többen megismerjék.
A pályázat eredményhirdetését a kedden tartott könyvbemutatóval egybekötve rendezték; Pollák Anita a második és a harmadik helyezettnek szánt két festmény közül – L. Burda Zsuzsanna munkái – választhatott egyet jutalmul, a másik képet pedig a könyvbemutatón megjelent érdeklődők között sorsolták ki. Az írónő azt mondja, nem bánja, hogy csak egy pályaművet kapott, tudja, hogy még idő kell ahhoz, hogy jobban elterjedjen a könyve. Másrészt szerinte az embereknek egyszerűen nincs idejük ezzel foglalkozni. “Nincsen bennem rossz érzés.” – nyilatkozta L. Burda Zsuzsanna a JTV-nek. “Ilyenek az emberek. De nem gondolom, hogy kimondottan a személyem ellen irányul a pályázat iránti csekély érdeklődés.” Ugyanakkor a támadások és a negatív kritikák ellenpontjának és nagy sikerélménynek tekinti a szerző a keddi bemutatón megjelent viszonylag nagy létszámú közönséget: körülbelül negyvenen voltak a rendezvényen. A találkozón Herman Antal, a Körzeti Általános Iskola tanára – aki a könyv előszavát is írta – beszélgetett L. Burda Zsuzsannával az Ella könyvéről. A szerző Herman Antal kérdésére elmondta, gyerekkorától kezdve írt saját naplói szolgáltatták az alapot a könyvhöz. Az írónő maga nehezen emészthetőnek tartja saját művét. “Túl sokmindent tettem bele, tömény lett.” – mondja. Szerinte elsősorban a fiatalabb generációnak nehéz a mű ’56-ról vagy például a rendszerváltásról szóló részeinek megértése.
Az Ella könyvének következő bemutatója november 28-án, Csornán lesz.

Jakab Viktória

Kapcsolódó cikkünk:
Valós történet kitalált szereplőkkel

 

-hirdetés- -hirdetés-