A környéken élő és a környékbelieknek szóló író emberek nehezen jutnak el közönségükhöz. A Merített Örökség címmel most megjelent irodalmi antológia szerkesztői ezen szerettek volna változtatni. A két jánossomorjai alkotót is jegyző kötetet a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Házban mutatták be hétfőn este.

 

26 szigetközi, mosoni-síksági illetve hansági település 32 alkotójának verseit és prózáit vonultatja fel a nemrég megjelent Merített Örökség című térségi irodalmi antológia. A kötet ünnepi bemutatóját tegnap este tartották a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Házban.

A magyar irodalom megzenésített verseivel tarkított bemutatkozó esten Kertész Attila, Újrónafő polgármestere és Szabó Miklós, a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás elnöke méltatta a kötetet, majd az alkotók olvastak fel részleteket a művekből.

A szűk környékünkön legalábbis bátor kezdeményezésnek tekinthető antológiakiadás az Újrónafőért Baráti Kör ötlete volt. Szekeres Mária, az egyesület titkára, egyben a kötet alkotó-szerkesztője televíziónknak elmondta: szerették volna összefogni a környék íróit, és bemutatkozási lehetőséget adni mindenkinek. „Sokan írogatnak otthon olyanok, akik a többség számára is értékes műveket hoznak létre, de nem jutnak megjelenési lehetőséghez. De egyben szerettük volna kicsit össze is fogni a térségben lakó író embereket, hogy közösséggé formálódva segíthessük egymást a jövőben.” Elmondta, a kötetben mind korban, mind a szigorú irodalmi színvonalat tekintve különböző alkotót szerepelnek, de ez volt a cél, hiszen ezzel tanúskodunk a közösségről. Bízik benne, hogy sikerült a térség lakóinak nyelvén megszólaló, az ő mindennapjaikhoz közel álló kötetet szerkeszteni.

Az antológiában két jánossomorjai alkotó, L. Burda Zsuzsanna versei és Medgyesi Imre egy novellája szerepel.

A kivitelezésben is magas színvonalú kötet kiadásában a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás nyújtott segédkezet, de a 26 érintett önkormányzat és maguk az alkotók is támogató vásárlással járultak hozzá a kiadáshoz.

Szabó Miklós a bemutatón elmondta: „Jó döntés volt, hogy a lehetőségeinkhez mérten támogattuk az antológia létrejöttét, és bízunk abban, hogy a kistérség sok lakójához eljut a kötet.” Az antológia, amellett, hogy segít megismerni egymást, a szűkebb hazához, a Kistérségi Társulás által összefogott vidékhez való tartozást is erősíti, mondta.

Kertész Attila újrónafői polgármester kiemelte: a bemutatkozási lehetőség és az összefogás fontos a térség képzőművészei számára is, így egy képzőművészeti bemutatkozó albumot is terveznek a jövőben.

Talán e szándékot is jelezte, hogy a helyszínül szolgáló színházteremben több, a térségben élő festőművész, így a jánossomorjai Glaser-Kozma Edit munkáit is kiállították.

Hauptmann Tamás
-hirdetés- -hirdetés-