Sikerekkel tért haza a budapesti II. Silver Dance Országos Amatőr Táncversenyről a Cintia Wellness Club. Diszkó-kategóriában a legkisebbek a harmadik, a felsős szurkolócsapat pedig a dobogó második fokára állhatott.

 

Várakozásokon felül szerepeltek első országos megmérettetésükön  a Cintia Wellness Club tanítványai. A budapesti Happy Dance Sportegyesület rendezte II. Silver Dance Országos Amatőr Táncversenyen Pestszentlőrincen, hétfőn két jánossomorjai csapat is a dobogóra állhatott.

Az  legkisebbek diszkó-kategóriában 3. helyezést értek el. A felsős „szurkolócsapat” szintén diszkó-kategóriában 2. helyezett lett. De a sikerek közé sorolhatjuk, hogy a klub mosonmagyaróvári akrobatika csapat show kategóriában elért második helyezését is.

A szakmai berkekben színvonalas megmérettetésnek tekintett versenyen öt kategóriában, négy, egyenként közel háromszáz fős korcsoportokban indulhattak a versenyzők. Az alsós lányok 23 csapat közül emelkedtek a a dobogóra, a felsősök pedig 31 csapatból 29-et utasítottak maguk mögé.

Nagy Katalin a csapat felkészítő tanára elmondta, mivel az iskolának ez volt az első országos versenye, nagyon örül a lányok jó szereplésének, és büszke rájuk. A jó szereplésnek hála azóta már két újabb országos versenyre is meghívást kaptak. A szeptemberben elkészült új épületbe költözött Cintia Wellness klubnak nagyrészt alsós diákjai vannak jelenleg. Rendszeresen szerepelnek kedves műsorral nem csak városunkban, de a környéken is.

HT
-hirdetés- -hirdetés-