Másodszor rendezett a Jánossomorjai Társaskör Egyesület tökünnepet a művelődési házban. A tavalyi, terménybemutatóval egybekötött rendezvény után hagyományteremtő szándékkal szervezték meg idén is, még több programmal a színes őszi forgatagot.

Őszi díszeket, virágokat, a legkülönfélébb növényeket és rengeteg tököt vonultattak föl a második jánossomorjai tökünnep résztvevői a művelődési házban szombaton. A köszöntőt Gaál Péterné és Bella Sándor, a rendezvényt szervező társaskör tagjai mondták. Bella Sándor hangsúlyozta, örül neki, hogy az egyesületben munkálkodók mindig hasznosan, közös rendezvényszervezéssel tölthetik el a szabadidejüket. A társaskör hétfőn választott új elnököt, mert Csontos Attila négy éves megbizatása lejárt. Helyette Jakabné Gruidl Teréz került az egyesület élére, aki a JTV-nek elmondta, a társaskör feladata, ahogy eddig, továbbra is a kulturális programok szervezése. A következő rendezvényeik a karácsony körüli forgatagok lesznek. (December 15-én Pusztasomorján, 22-én Szentpéteren, szilveszterkor pedig Szentjánoson.) Forgatagnak persze forgatag volt a szombati töknap is, ha egyelőre nem is karácsonyi, de annál színesebb. Volt, aki tökből készített dekorációt, de sokan a legkülönfélébb tökből készült ételekkel érkeztek. Töktortát, tökös-mákos rétest, sütőtökös gyümölcskenyeret, tökös lepényt, tökmagos kenyeret, tökmagolajat, de akár sütőtökkrémlevest is kóstolhattak az ínyencek. A nem mindennapi látványról a kertbarátok ötletes zöldség-, virág- és persze tökkompozíciói gondoskodtak. A galériában az Aranykapu-óvoda őszi terményekből készült remekműveit lehetett megcsodálni, és a Kármentő Egyesület játszóháza várta a gyerekeket. Kint, a művelődési ház előtt minden gyerek kipróbálhatta a tökfaragás művészetét egy mosonmagyaróvári fafaragó segítségével. Bár az esti töklámpás felvonulásból inkább didergő menet lett a metsző hideg miatt, azért a résztvevők szerint így is “tökjól” sikerült a rendezvény.

J.V.

-hirdetés- -hirdetés-