Az országban először Jánossomorján hoztak létre olyan intézményt, ahol a nemrég összevont határőrség és rendőrség közösen teljesít szolgálatot. A pénteken Piros Attila szakállamtitkár által átadott, felújított Dózsa György utcai határőrlaktanyában az új tervek szerint 20-22 rendőr is szolgálatot teljesíthet majd.

 

Pénteken délelőtt, ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének az új jánossomorjai rendőrőrs épületét. Ezzel városunkban avatták fel az ország első olyan intézményét, ahol az immár összevont határőrség és a rendőrség együtt dolgozik majd. Az így szimbolikussá vált épületet népes vendégsereg jelenlétében Piros Attila dandártábornok, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkára avatta fel.


Tekintse meg képeinket!

Csoda

Gorgosilits Fábián, megbízott megyei rendőrfőkapitány megnyitó beszédében csodával határosnak nevezte, hogy a szűk határidőn belül maradt az átalakítás. Ám örül, hogy ezzel Jánossomorja eddig igencsak kifogásolható biztonsága sokat javul majd. Az új őrs létrehozásával azonban a feladat neheze még hátra van: „A szolgálunk és védünk jelszót az itt dolgozó kollégáknak naponta aprópénzre kell váltaniuk a lakosság előtt.” A felújított volt határőr laktanya ezentúl 20-22 főnyi állománynak ad helyet. Ebből folyamatos 24-órás szolgálatot állítanak majd ki, két járőrrel és telephelyi szolgálattal.

Határon át

Az új őrs különlegesség az is, hogy október elsejétől, mintegy három hónappal megelőzve az általános Schnegeni csatlakozást, már az ekkor bevezetendő mélységi határellenőrzést gyakorolják az itt dolgozók. Az érintett szervezetek területi parancsnokai mellett jelen volt az ünnepségen Nicholaus Koch, Burgenland rendőrparancsnoka is. Elmondta, az eddigi közös járőri tapasztalatok kiválóak a magyar féllel, így biztos abban, gond nélkül sikerül átállni az új rendszerre a határ innenső oldalán.

Aprópénz

Piros Attila kiemelte a megyei rendőrparancsnokság önálló, kezdeményező fellépését, ami kellett ahhoz, hogy ilyen hamar, az országban itt jöjjön létre az első közös intézmény. „Köszönöm, hogy nem várják a mannát a minisztériumból, hanem az integráció és az EU csatlakozás jegyében, és persze a minisztérium által kijelölt úton haladva önállóan cselekedtek.” Az eredmény, az új őrs, mely a helyi önkormányzat partnerségével jött létre, és magában foglal két civil szervezetet is, iskolapélda lehet – mondta az államtitkár.

Összegszerűen

Az új őrs abban is egyedi, hogy először kerülnek egy telephelyre a rendvédelmi szervekkel olyan civil szervezetek is, mint a polgárőrség és az önkéntes tűzoltóság. A megállapodás szerint ezért az önkormányzat négy millió forinttal járult hozzá a 18 millióra tervezett költségvetéshez. Ehhez az udvar felújítása még plusz költségként jelentkezett, amit a város magára vállalt, mondván, a meglévő rendezetlen állapotokkal nem adja át az épületet. Az udvar felújítása további kettő, kettő és fél millió forintba került.

Történet

Dr. Kurunczi Károly polgármester köszöntő szavaiban a laktanya történetét vázolta fel, bemutatva, hogy milyen nehézkes és évtizedes múlta visszanyúló folyamat eredményeként avathatjuk most fel az őrsöt.

Olyan gyorsan készült el a határőr laktanya, hogy még maga a minisztérium sem hitte el: a július 19-i megállapodás után, augusztus 24-én már átadható lesz az épület, mondta el televíziónknak Dr. Kurunczi Károly polgármester az avatáson.

Köszönet

A megnyitó után a megye rendőr-főkapitányság emléklapot és érmet nyújtott át az új őrs létrehozásához nyújtott segítségért Piros Attilának, Kurunczi Károlynak, és Cseri József ezredesnek, a határőrség megyei parancsnokának. Ezután a vendégek megszemlélték a felújított épületet. A megnyitón a helyi fúvószenekar is közreműködött.

-hirdetés- -hirdetés-