Háromnapos rendezvénysorozattal köszöntötte Jánossomorja államalapításunk ünnepét és a pusztasomorjai búcsút. Az ez évben az augusztus 20-i hétvége köré épített hagyományos Gödör Napok idén kínálta a legtöbb programot.

 

A Gödör Napok szombati eseménysorát a helyi fúvós egyesület és a velük már rég óta eredményes kapcsolatot ápoló pázmándfalui mazsorettcsoport közös produkciója kezdte.

Szombat

A lányok a színpad mellől felhangzó rezes dallamokra mutatták be gyakorlataikat. Tudásukból már korábban is ízelítőt kaphatott a jánossomorjai közönség, hiszen többek között a 2005-ben rendezett nemzetközi mazsorett találkozón is sikerrel szerepeltek a lányok. Utánuk a mosonmagyaróvári PULZUS TSE akrobatikus rock&roll bemutatója következett, akik ingyen vállalták a szereplést a Gödör Napokon.

Ezután indult útjára a két naposra tervezett helyi karaoke verseny első fordulója. A maroknyi jelentkező között több produkciót is kiemelt és átemelt másnapra Nemes Csaba, az egyszemélyes zsűri. Az elhúzódó, ám élvezetes és közönségszórakoztató verseny után régi kedvenc, a mosonmagyaróvári Henhouse Band lépett fel. A zenekar egészen két óráig táncoltatta a kitartó közönséget. Repertoárjukban a vegyes közönséghez illő slágerek kaptak helyet.

Vasárnap

Bár már szombaton is nagyjából kétszázan látogattak ki, a vasárnapi programok sokkal több jánossomorjait kicsábítottak az igazi fesztivállá alakult Gödör Napokra. Nemcsak a felnőttek, a gyerekek is találtak maguknak elfoglaltságot a légvárban és a játszótéren.

A színpadi produkciókat a Cintia Wellness Club műsora nyitotta, akik most is a tőlük megszokott kedvvel és lelkesedéssel elkészített és előadott, élvezetes műsorszámokkal várták – és a fellépés végén meg is mozgatták – a közönséget. Utánuk a karaokee döntője következett, ahol a tegnap már látott fellépők új és már hallott dalokkal is a színpadra léptek.

Polski

A dalnokverseny után a Lengyelországot megjárt Polski 14.500 zenekar koncertje következett. A tavasszal, helyi fiatalokból alakult amatőr együttes közös zenélésre alapuló Uniós cserekapcsolaton vett részt a Katowice melletti Piekary Slaskie-ben. (Ahova 14.500 forintba került a vonatjegy – magyarázta meg a névválasztást a vezető Kocsis Péter a koncerten.)

A fiatalok a kint előadott repertoárt jó pár ismert dallal is kiegészítették azóta. A népes és sok hangszert felvonultató zenekar magyar népzenei feldolgozások mellett hallhattunk Bob Marleyt, Bryan Adamst, Roxettet, P.Mobilt és sok más pop-rock előadó dalait is. A koncertre megtelő somorjai gödör közönsége hálásan fogadta a produkciót.

A zenekar ezzel a koncerttel köszönte meg a segítséget a városnak, és szponzoraiknak, segítőiknek is. Bíznak abban, a szeptemberi városnapokon – már lengyel barátaikkal kiegészülve – ismét megmozgathatják a helyi közönséget.

A Polski után egy más kategóriájú jármű, a Zetor robogott fel a színpadra. A már az ifjúsági találkozókról ismert és népszerű rockabilly trió saját, mezőgazdasági poénokkal tűzdelt számaik mellett az ’50-’60 as évek nagy rock’n’roll előadóit is megelevenítette a színpadon. A koncertek után rég várt Nosztalgia diszkó következett, ami egészen két óráig szólhatott a Gödörben.

Kenyérszentelés

A programsorozatot másnap a pusztasomorjai templom előtt rendezett Szent István napi kenyérszentelés koronázta meg. A hétfői, búcsúi szentmise után a templom előtt téren az önkéntes tűzoltók és a fúvószenekar közreműködésével tartott ünnepségen a helyi Amatőr Színjátszókör tagjai adtak színvonalas műsort. Ebben Szent István alakját, kultuszát mutatták be a népes közönségnek, versekkel, dalokkal, és részletekkel államalapító királyunk írásaiból. A műsor után Czank Vilmos kanonok plébános áldotta meg a bort és a kenyeret, amibe, hagyományosan bele is kóstolhattak a nézők.

A harmadik

Lőrincz György, a rendezvénysorozat egyik fő szervezője elmondta, a már harmadik éve tartott Gödör Napok augusztus 20-ához és a somorjai búcsúhoz kapcsolása jó ötletnek bizonyult. Így a somorjai búcsú is összefonódhatott egy tartalmas, minden korosztályt kiszolgáló fesztivállal, másrészt a lakosok is tartalmasan szórakozva tölthették el helyben az ünnepek napjait.

Elmondta, a Gödör Napok teljes költségvetése mintegy 500 ezer forintra rúgott, amelyből város mellett helyi szponzorok is jó részt vállaltak. A szervező nagy jelentőségűnek tartja, hogy civil szervezetek hozták létre és rendezték a fesztivált, a produkciókat mindegyik helyi fellépő ingyen, nagy lelkesedéssel vállalta és adta elő. Nem elhanyagolható, hogy sok segítő is akadt a lebonyolításban. Ezzel mindenképpen nagy jövő várhat a Gödör Napokra – hangsúlyozta a  szervező.

-hirdetés- -hirdetés-