Továbbra sincs eredménye a múlt héten indított nyomozásnak, amit egy helyi idős hölgyet meglopó két férfi ellen indítottak. A nyugdíjas asszonyhoz besurranó két idegen férfi a kert hátsó kapuján jutott az udvarba, ahonnan egyikük bement a házba, míg a nő az utcán sepregetett. A férfi négykézláb menekült a lakásból, és magával vitte a házban talált 500 ezer forintot. Az asszony eközben vette észre.

 

Amikor az asszony észrevette, hogy az elkövető négykézláb mászik ki a házból, megkérdezte, hogy mit keres ott. A férfi azt válaszolta, hogy macskát keres. A nőnek ez nem is volt gyanús, hiszen a szomszédban épp kiscicák születtek és azt gondolta, azokat keresi az idegen. A férfi még vissza is kiáltott a kert végéből, hogy megtalálta a macskát. A kapunál társa várta és elhajtottak. A néni csak később vette észre, hogy hiányzik a szekrényből a megtakarított pénze.
A rendőrség sajtószóvivője elmondta, a besurranásos lopásoknál szinte kivétel nélkül a konyhából vagy a szobából, a szokás szerint a szekrénybe rejtett pénzt viszik el a tettesek. Ezért lenne fontos, hogy ne tartsanak az emberek nagyobb összegű pénzt otthon, illetve ne a tipikus helyekre rejtsék azt. Félő, hogy városunkban és annak közelében több hasonló bűncselekményt követnek el, ezért különösen fontos, hogy komolyan vegyük ezeket a figyelmeztetéseket.
A rendőrség várja azok jelentkezését, akik látták a két elkövetőt július 18-án délelőtt. A személyleírás alapján a rendőrség egy 165 centiméter magas, zömök testalkatú, szőke, rövid hajú és egy kb. 170 centiméter magas, őszes hajú férfit keres. Aki bármiféle információval tud szolgálni az elkövetőkkel kapcsolatban, az jelezze a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon vagy a 215-433-as telefonszámon.
V.V.
-hirdetés- -hirdetés-