A pusztasomorjai határőrlaktanya közös felújításáról és használatáról állapodott meg kedden a helyi önkormányzat és a megyei rendőrkapitányság. A 4 milliós városi hozzájárulással, 10-12 millióból megújuló telephelyen a helyi önkéntes tűzoltók és a polgárőrök is helyet kaphatnak.

 

Több éve élő szándékra és két éves ügyintézésre került pont, és pecsét kedden, az önkormányzati hivatalban. A város megállapodást kötött a megyei rendőr-főkapitánysággal arról, hogy a Dózsa György úti volt határőrlaktanyát közösen újítják fel és használják majd. Az egyezményt Dr. Gorgosilits Fábián ezredes, megyei főkaptány és Dr. Kurunczi Károly polgármester írták alá.

Összevonva

Az új telephelyre kerülne a rendőrség, mely – a határőrséggel e héten bejelentett integrációjuk miatt – a határőrizeti feladatokat is ellátná innen a jövőben. (lásd cikkünket) Ennek érdekében szükséges a jelenlegi négyfős állomány 15-20 főre való emelése is. E mellett ide költözhetnek a helyi polgárőrök, és az önkéntes tűzoltók is, akik külön épületszárnyat kapnak majd, saját irodákkal, szertárral.

Anyagiak

Az 10-12 millió forintos beruházáshoz 4 millióval járul hozzá a város. A fennmaradó összeget a rendőrség finanszírozza, melyet még az Országos Rendőr-főkapitányság is támogat. A megállapodás értelmében az önkormányzat ingyen és bérmentve kapja meg a helyeket, cserébe hozzájárul a felújításhoz, és persze biztosítja az ide kerülő civil szervezetek működési költségeit. Az irodák berendezéseinek egy részét – konkrétan a polgárőrség irodájának bútorait – a rendőrség biztosítja majd.

Csodavárás

Az új telephelyet augusztus 24-én adják majd át a tervek szerint, s bár – ahogy a főkapitány mondta – egy hónap alatt kell csodát tenni a 2004-ben megüresedett épülettel, bízik a határidő tartásában.

Tervek voltak

Kurunczi Károly polgármester elmondta, ’95-’96 táján már szerették volna megszerezni és használni a laktanyát, ám most – két éves ügyintézés után – a főkapitány személyes közbenjárásával sikerült a helyes vágányra terelni az ügyet.

Együtt működik

A két aláíró egyöntetűen megerősítette, a három szervezet egy helyre kerülésével megnő majd a köztük lévő információcsere, és hatékonyabban segíthetik majd ezentúl egymás munkáját.

A polgárőrök

A Jánossomorjai Polgárőr Egyesület is üdvözli a beruházást. Mint azt Gellén Sándor, elnökhelyettes televíziónknak elmondta, egy állandó bázis azt is jelenti, hogy javul a polgárőrök elérhetősége, ami nagyon fontos. E mellett a közös telephellyel az együttműködés is hatékonyabb lesz a rendőrség és az egyesület között.

A tűzoltók

Az összevonásnak azonban még vannak kisebb kérdőjelei. A tervek szerint ugyanis a jelenleg Szentpéteren és Pusztasomorján is telephellyel rendelkező helyi tűzoltóság egy helyre kerül. Ám a tűzoltóknak problémát jelenthet, hogy a szentpéteri templomtéren, a régi tűzoltóépületben lévő kocsi állományának jó része Péteren, a jármű közelében is lakik. Szerintük e jármű laktanyába kerülésével jócskán meghosszabbodna a reagálási idő is. Ugyanakkor a laktanyai garázsállomány sem teszi lehetővé a nagy tűzoltóautó elhelyezését a Dózsa György úton. A mellett például a Szentpéteren lévő, a víztömlők szárítására is szolgáló tűztorony is fontos kiszolgáló-építmény. A péteri csapat reménykedik a külön maradásban, a mellett, hogy üdvözli: immár állandó irodával, központi telephellyel rendelkezik majd egyesületük.

H.T.

Kapcsolódó cikkünk:

Próbaschengen nálunk

-hirdetés- -hirdetés-