A régi és az új szigetközt igyekszik bemutatni a jánossomorjai Kozma Galériában pénteken megnyílt „Az ember és táj együttélése a Szigetközben és a Csallóközben” címet viselő kiállítás. A Timaffy László neves néprajzkutató fotóiból és a szigetközi természeti táj megőrzéséért tevékenykedő Pisztráng Kör Egyesület felvételeiből összeállított tárlaton közel ötven képet láthat a néző.

 

A pénteki hatórai megnyitón Szilágyi Dániel néprajz-szakember köszöntötte a mintegy harminc érdeklődőt. Elmondta, Timaffy László, a két tájegység legnagyobb kutatója által több évtizedes munka során készített képek különös értéket képviselnek. Nemcsak helyben, hanem országos szinten is figyelemre méltóak. A felvételeken a hatvan évvel ezelőtti hétköznapokkal ismerkedhet meg a látogató: a teherhordástól az állattartás régies formán át az egyéb munkákig több, azóta már kihalt foglalkozással találkozhatunk. A fotókon nem csak a néprajz és a múlt iránt érdeklődő talál érdekességeket, de a fotózást értő szem is.

A vándorkiállítás számára a kutató özvegye, Edit néni bocsátotta rendelkezésre a hagyaték fotóit, melyeket így sikerült – digitalizálva – megóvni az utókor számára.

A régi fotók mellett légi fotókat is láthatunk. A fentről szemlélt ritka tájegységi formák megismertetik velünk a kiállítás más képein látott vadvilág élőhelyeit is. Érzékeltetve számunkra a táj – akár emberi kéz általi – formálódását, és a tőle függő fauna törékenységét.

A kiállítás korábban több szigetközi településen járt már, létrehozásában az Európai Unió és a Magyar Köztársaság mellett a szlovák-magyar együttműködést szolgáló Interreg Program is segített.

A Kozma galéria meghitt, méltó helye a tárlatnak, mind berendezése, mind a kiállított alkotásoknak biztosított tere, fényei révén. A helyi szervezők elmondták, az alkotó Glaser-Kozma Edit saját munkái mellett egyre gyakrabban szeretnének itt lehetőséget nyújtani más kiállításoknak is. Így a Balassi Bálint Művelődési Ház galériája mellett újabb teremel gazdagodhat a város műkedvelő közönsége.

A tárlat 2007. július 22-ig tekinthető meg a Dicsőfi utcai galériában.

H.T.

-hirdetés- -hirdetés-