Tizenhárom fő részvételével jegyző klub ülésezett Jánossomorján csütörtökön a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.  A Mosonmagyaróvár környéki településekről érkezett jegyzők szakmai kérdések, illetve aktuális jogszabályi változások megvitatása céljából gyűltek össze.

 

A szakmai klub közel tíz éve működik már, s a mosonmagyaróvári kistérségben található települések jegyzőit fogja össze. Évente több alkalommal, vándorgyűlés jelleggel, mindig más-más településen találkoznak a résztvevők.
A klub megalapításának legfontosabb célja a tapasztalatcsere, s egymás munkájának segítése volt, így a találkozókon a jegyzői munkával kapcsolatos aktuális kérdéseket vitatják meg. A csütörtöki fórumon a jegyzők mellett részt vett a Közigazgatási Hivatal egy képviselője is. A meghívott vendégek és az általuk képviselt települések zömében hasonló szakmai problémákkal kerülnek szembe, így bőven akadt közös téma.
A tizenkét jegyzőasszony és férfi kollégájuk kötetlen, kerekasztal-beszélgetés formájában beszélt többek között a vizitdíjjal kapcsolatos kötelezettségekről, az ivóvíz és szennyvíz alapdíjról, de szóba került a szintén mindegyik települést érintő mozgóárusok tevékenységének jogi szabályozása is.
Jó példája a részt vevők egymás közti együttműködésének és segítésének, hogy a vizitdíj költségeinek visszatérítésével kapcsolatos kérdésben a Jánossomorján már korábban elkésztett rendeletet mintaként fogja használni a többi település jegyzője is.
A szakmai fórum mellett a vendégek megismerkedhettek Jánossomorjával is, így a nemrég felújított fő utca és az uszoda megtekintése is bekerült a programba.
VD