-hirdetés- -hirdetés-
Mégsem kell szeptembertől elhagynia Klafszky Katalin nevét a szentpéteri iskolának. A nemrég még telephellyé leminősítendő iskola megtarthatja tagiskola címét, ezzel pedig tovább őrizheti településünk híres szülöttének nevét.

 

A közoktatási törvénymódosítások keretében év elején merült fel: az eddig mikrotársulásban, valamely körzeti iskola tagiskolájaként működő oktatási intézmények telephelyi minősítést kapnak, ha nem érnek el egy bizonyos, a törvény által meghatározott gyermeklétszámot. Ezzel szorosabb függésbe kerültek volna a központi intézményhez, amelynek, az irányítási változások mellett, leglátványosabb következménye a névvesztés lett volna.

Azonban nemrég kiderült, számolt be erről a tagiskola vezetője, Nemes Csaba: a társulásban működő tagiskolák megőrizhetik eddigi önállóságukat, ha a körzeti iskola összlétszáma megfelel a törvényi előírásoknak. Erről a változásról nemrég tájékoztatták a szentpéteri intézményt az illetékes hatóságok. A szeptembertől megszűnő újrónafői általános iskola ugyanakkor ezzel sem menekült meg a felszámolástól, hiszen ott nem tudták kiállítani a nyolc osztályt összevonás nélkül, ami a törvénymódosítás egyik legfontosabb kritériuma.

A szentpéteri iskola 1994-ben vette fel a településünkről elszármazó híres operaénekesnő nevét. Klafszky – Lohse Katalin (1855-1896) Németország kedvelt és világszerte ismert dívájává vált, az opera műfaj legnehezebb szerepeit – többek között Wagner: Trisztán és Izolda című darabjának Bragane-ját és Izoldáját is – játszotta nagy sikerrel.

H.T.