Teltház előtt mutathatták be tánctudásukat a művelődési ház színpadán városunk táncosai, táncot tanuló diákjai pénteken este, az április 29-én ünnepelt Tánc Világnapja tiszteletére.
Majdnem megtelt nagyteremmel és többször is hangos tetszésnyilvánítással fogadta a közönség a majd egy órás jánossomorjai táncgálát. A Táncstaféta nevet viselő műsor szervezője és házigazdája, Kőhegyiné Jókuti Edit főleg olyan táncosokat hívott meg a gálaestre, akik Jánossomorján kezdtek táncot tanulni. Felléptek a helyi művészeti iskola jelenlegi és egykori táncos növendékei, köztük Varga Erzsébet, akit azóta az országos televízióban is többször láthatott a közönség; vagy Varga IstvánSzalai Dóra és Beringer Eszter, akik jelenleg a győri balettiskola növendékei. A klasszikus és modern táncstílusok mellett a műsor zárásaként néptáncosok is színesítették az est programját, főként dunántúli, rábaközi táncokat mutatva be a közönségnek. A néptáncosok műsoruk végén, meglepetésként, a közönséget is táncra perdítették a Kislaptáros zenekar táncházában.

-hirdetés- -hirdetés-