A tetõszerkezet felújítása anyagköltséggel és munkadíjjal együtt 9.200.000 Ft-ot tesz ki. A beruházáshoz szükséges pénzbõl 3.700.000 forintot a mûvelõdési ház a megyei területfejlesztési tanács tavalyi évi pályázati keretébõl nyert el, amit három évre elosztva utal ki a megyei szervezet. A tetõcsere költségeinek másik, nagyobb hányadát az önrész teszi ki, így az önkormányzat összesen 5 és fél millió forinttal járul hozzá a felújításhoz.
A támogatás elsõ részletét, – száz ezer forintot – a Területfejlesztési tanács már tavaly kiutalta, amit idén 2.000.000, illetve 2008-ban további 1,6 millió Forinttal egészít ki.
Szintén a tervek között szerepel a Balassi Bálint Mûvelõdési Ház nagytermének újraparkettázása is, illetve a következõ években az épület elõterének felújítása és külsõ pucolása
Befejezõdött a Balassi Bálint Mûvelõdési Ház tetõszerkezetének rekonstrukciója. A több, mint negyven éves, elavult, s balesetveszélyes tetõ cseréje és újracserepezése pályázati és önkormányzati forrásokból valósult meg.


