Magasabb osztályból erõsített a Jánossomorja felnõtt labdarúgó csapata. Az õsszel gyengén szereplõ gárda a tavaszi idényre készülve négy új játékost igazolt, akik közül hárman az NB II-ben szereplõ mosonmagyaróvári MTE-bõl érkeztek.
A helyi csapat az õszi szezont a 13-ik, utolsó elõtti helyen zárta hat ponttal, összesen csupán egy gyõzelmet, három döntetlent és kilenc vereséget begyûjtve. Az osztályban a legkevesebb gólt, szám szerint hatot, õk rúgták, és a kilencedik legkevesebbet, azaz 23-at kapták. Ez is azt mutatja, hogy a csapat a gólszerzésbõl elégtelenre vizsgázott, a fõ cél tehát tavaszra a támadósor megerõsítése volt.

Siralmas játék

Ifj. Drobnitsch Tamás, a csapat edzõje televíziónknak hangsúlyozta: „annak a reményében kezdtük el a tavaszi szezonra való felkészülést, hogy az õszi siralmas játékunkat feledtetni tudjuk.”

Erõsítés jött

Bár sokáig úgy tûnt, az NB III-ban bukdácsoló jánossomorjai csapat nem tudja komolyan átalakítani a játékos keretet az idénykezdésre, az utolsó pillanatokban mégis biztató erõsítések érkeztek a gárdához.

A támadójáték javítására az NB II-ben szereplõ MTE csapatából három stabil kerettagot sikerült kölcsönbe vennie az egyesületnek.
A szlovákiai magyar, 22 éves Pint Tamás belsõ védõként szerepelt Mosonmagyaróváron. Két társa, Varga Imre, 25 éves, és Makai Balázs 20 éves támadó középpályásként szerepelt.
A felkészülési meccseken mutatott védõ munkája alapján szerzõdést kötött az egyesület Bíró Zoltán 22 éves, korábbi öttevényi játékossal is.

Levették a csukát

A csapattól azonban régi játékosok is távoztak. A már szinte leltári számmal ellátott, kiváló futóteljesítményérõl ismert Görgits János nem jelentkezett játékra az alapozás kezdetekor. Szalka Ferenc az utolsó pillanatban Lébénybe igazolt, míg Rozsos Ferenc abbahagyta az aktív futballt.

A jövõ

Drobnitsch Tamás edzõ televíziónknak elmondta, összességében elégedett a keretben történt változásokkal és bízik a tavaszi jó szereplésben. Az edzõnek legelõször a március 4-én Szilben játszandó Magyar Kupa mérkõzésen bizonyíthat a gárda.

A tavaszi bajnoki szezont a sorsolás szerint hazai pályán március 11-én az SVSE ellen kezdi meg a csapat. A JSE nehéz ellenfélre számíthat, hiszen a soproni együttes leigazolta játékos edzõnek a korábbi 23 szoros válogatott, 31 éves Lendvai Miklóst, és esély van arra, hogy a korábbi kétszeres válogatott kapuvédõ, Rabócky Balázs is a vasutas klubnál kezdi meg az idényt.

Csizmazia Gergely