Tíz évvel ezelõtt sugározta elsõ adását a Jánossomorja Televízió. A jubileum alkalmából a tévé számos, archív anyagokat feldolgozó mûsorral lepte meg a nézõket az év utolsó hetében, csütörtökön pedig ünnepi vacsorára hívta jelenlegi és volt munkatársait.
1996. december 27-én sugározta elsõ adását a Jánossomorja Televízió. A tizedik születésnap alkalmából idén december 28-án a JTV ünnepi vacsorán látta vendégül azokat, akiknek munkája fontos része volt a televízió tevékenységének a tíz év során. Hauptmann Tamás fõszerkesztõ és Winkler András stúdióvezetõ minden jelenlegi és volt munkatársnak a jubileumra készült jtv-s ezüst kitûzõt adott át. Megköszönték az alapító tagok – Lõrincz GyörgyNemes Csaba és Nikházi Árpád – munkáját, valamint a polgármesteren illetve a jegyzõnõn keresztül köszönetet mondtak a város önkormányzatának is a támogatásért. Az évfordulón Lõrincz György, a tévé alapítója felelevenítette a kezdeteket, amikor kéthetente sugároztak szerkesztett mûsort, akkor még Falutévé néven. 1998-ban kapott a helyi televízió mûsorszolgáltatási engedélyt az Országos Rádió és Televízió Testülettõl. Mûsorkínálatában ekkor már szerepelt az Arcok címû portrésorozat, a focimeccsek, zeneiskolai koncertek és egyéb közösségi rendezvények közvetítése. Az 1998-as önkormányzati választás helyi eseményeirõl, a szavazás végeredményérõl már élõben számolt be a tévé a nézõknek. Ez volt az elsõ élõ közvetítés a helyi televízió történetében. Lõrincz György 2002-ben mondott le a tévé vezetõi posztjáról. Jeleneg az “Egyszer volt…” címû helytörténeti dokumentumfilm-sorozat szerkesztõjeként vesz részt a munkában. A Jánossomorja Televíziót ma Winkler András stúdióvezetõ és Hauptmann Tamás fõszerkesztõ vezetik.
“Szerintem ennek az évfordulónak ott van az egyik jelentõsége, hogy jelenleg milyen szerepet tölt be a televízió a városlakók életében.” – vélekedik Hauptmann Tamás fõszerkesztõ. „Azt hiszem, a tíz év alatt sikerült elérnünk azt, hogy a lakosok leginkább már ránk támaszkodnak akkor, amikor a helyi hírekrõl, a helyi információkról akarnak tájékozódni, és nagyon jól tudják, hogy ha a JTV-re kapcsolnak, akkor tájékozottak lehetnek a sajtát életük, a saját lakóhelyük legfontosabb kérdéseirõl, amit amúgy nem biztos, hogy megtudhattak volna, nem biztos, hogy eljutott volna hozzájuk.”

2002 novemberétõl három évig havonta jelentkezõ hír- és magazinmûsort sugárzott a televízió. 2005. október 30-án láthatták a nézõk a Heti Híradó elsõ adását. Azóta 57 híradót sugároztunk. Emellett egyházi magazinmûsor, az Egyszer volt címû helytörténeti dokumentumfilm-sorozat és nagyobb városi rendezvények közvetítése szerepel a JTV mûsorai között.

A nézõk december 25 és 31 között ünnepi mûsorhét során kaphattak ízelítõt a JTV tízévnyi archív anyagából. Láthatták többek között az 1997-es és a 2002-es Non-stop vetélkedõk legjobb pillanatait, az egykori amatõr színház több elõadását, sõt az 1996. december 27-ei elsõ, kísérleti adást is.

“A legfõbb célunk így tíz évvel a hátunk mögött az, hogy továbbra is az általunk elérhetõ legnagyobb minõségben egy stabil, megbízható információforrás legyünk, amely helyi közösségi, helytörténeti értékeket õriz meg és teremt, és a lakosoknak, a lakosokról szól.” – mondta Hauptmann Tamás.

A Jánossomorja Televíziónk stábja ezúton is köszöni nézõinek az eddig figyelmet és támogatást.