Városunk szervezeteinek képviselõi találkoztak szerda este a Városi Civil Fórum keretében. A Jánossomorjai Társaskör Egyesület és a Balassi Bálint Mûvelõdési Ház kezdeményezte megbeszélés céljai között a Jánossomorján mûködõ egyesületek, szervezetek megismerése, a tevékenységek összehangolása, kapcsolatok kialakítása szerepelt.

A civil szervezetek szerda esti, elsõ megbeszélésén a megjelent szervezetek képviselõi elfogadták azt a közös nyilatkozatot, melyben meghatározták a Városi Civil Fórum szerepét és funkcióját. Így a késõbbiekben és várhatóan hosszú távon együtt fognak mûködni városunk egyesületei, úgy a tapasztalatcsere, problémamegoldás terén, mint a közös programok szervezésében. A fórum szeretné kibõvíteni kapcsolatait a környékbeli településekkel, valamint külföldi szervezetekkel is. Felmerült a Jánossomorján mûködõ alapítványok és az egyház bevonása is, így velük is felveszi a kapcsolatot a Társaskör.

Csontos Attila, a Társaskör elnöke a JTV-nek elmondta, hogy egyre több a civil szervezõdés, egyesület Jánossomorján, szaporodik a programkínálat, így fontos, hogy a különbözõ szervezetek munkája összehangolt legyen. Ezért is érezték szükségét annak, hogy helyi szinten együttmûködés alakuljon ki a szervezetek között.

Néhány szervezet eddig is összedolgozott, mint például a Társaskör és a Canto Excolo kamarakórus, több klub és egyesület – Jánossomorjai Fúvós Egyesület, Cintia Wellness Club, Balassi Bálint Nyugdíjas Klub énekkara, Balassi Bálint Ifjúsági Klub – pedig minden városi rendezvényen részt vesz. A Nyugdíjas Klub és az Ifjúsági Klub már a szerda esti találkozón megegyeztek az együttmûködésben, míg a többi megjelent is biztosította támogatását és részvételét közös vagy városi rendezvényeken. A Jánossomorjai Sportegyesület újabb szakosztállyal bõvül, és nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a tömegsport támogatására.

A Jánossomorja Televízió továbbra is ingyen biztosítja a hirdetési lehetõséget a városi egyesületeknek, alapítványoknak, szervezeteknek, és beszámol a város eseményeirõl, csakúgy mint a Jánossomorjai Napló. Jánossomorja város hamarosan megújuló honlapján pedig minden szervezet munkáját figyelemmel lehet majd követni.

A Városi Civil Fórumhoz bármilyen helyi és környékbeli szervezet csatlakozhat a fórum koordinációs központjául választott Balassi Bálint Mûvelõdési Házban.
A legközelebbi találkozás január végén lesz, akkor a városi eseménynaptárt egyeztetik és állítják össze a helyi szervezetek képviselõi.