A tartományi vezetés viszont kivárja Andau község állásfoglalását. Matthias Gelbmann, Andau polgármestere, ahogy október 21-én a JTV-nek, úgy most a Kuriernak is azt nyilatkozta: egyelõre nem akarja megjósolni, hogy mi lesz az önkormányzat döntése. “A testület következõ ülésén fel fogom vetni a határátkelõ témáját, és majd meglátjuk, hogyan tovább.” – mondta. Azt azonban hozzátette, Andauban megosztott a közvélemény. A polgármester becslése szerint a lakosság 50 százaléka ellenzi a határnyitást, és 40 százalék van mellette.
Dr. Kurunczi Károly, Jánossomorja polgármestere a Kuriernak elmondta, a város európai uniós támogatással felújította a határig vezetõ utat. “Jánossomorja számára ez lehetõség lenne arra, hogy bekapcsolódjon az EU gazdasági vérkeringésébe.” – idézi a Kurier a polgármestert, aki nem hiszi, hogy Andau nem bírná a határnyitással megnövekvõ forgalmat.
Ausztria és Magyarország a héten állapodott meg új turistaútvonalak megnyitásáról. Ezzel egy idõben a két ország hat helyen engedélyezi a határátkelést, ebbõl három megyénkben található: Fertõrákos (Sopronpuszta)–Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), Ágfalva–Somfalva (Schattendorf), Harka–Sopronnyék (Neckenmarkt), három pedig Vas megyében: Pornóapáti–Németlövõ (Deutsch Schützen), Rönök–Borosgödör (Inzenhof), valamint Szentgotthárd–Mogersdorf. További tíz határátkelési pont megnyitásáról egy késõbbi idõpontban, diplomáciai úton tájékoztatják egymást a felek – számolt be róla a Kisalföld címû megyei napilap. Az említett határátkelõk úthálózatának fejlesztését a nemzeti fejlesztési terv tartalmazza.
J.V. – H.T.


