A jegyzõnõ elmondta, a kisebbségi önkormányzatok munkájához rendszeres jogi támogatást ad a hivatal, ugyanakkor a hivatalnak adminisztratív támogatást és segítséget is kell nyújtania, és különbözõ tárgyi feltételeket is biztosítani kell ezen önkormányzatok mûködéséhez. „E szervezetk az államilag kapott normatívából gazdálkodnak majd – melynek mértékét majd jövõ évben, a költségvetési törvény megjelenésekor tudhatunk meg. E gazdálkodás számszaki része is természetesen a pénzügyi csoportnál folyik, itt helyben a Polgármesteri Hivatalban.”
A kisebbségi törvény elõírja azt is, hogy a kisebbségi választásokhoz külön szavazókört és külön szavazatszámláló bizottságot kell biztosítania a Választási Irodának. Így az eddigi hét szavazókör idén kiegészül egy nyolcadikkal, ami a szentjánosi óvoda épületében lesz. Ide természetesen csak azok mehetnek szavazni, akik szerepelnek a kisebbségi névjegyzékben.


