Választás 2006: Távozott posztjáról Molnár Gábor, a helyi Fidesz MPSZ alapszervezetének elnöke. A jánossomorjai Fidesz színekben politizáló fiatal vállalkozó értesüléseink szerint a felsõbb vezetõkkel folytatott megbeszélések után mondott le posztjáról február 23-án.

A távozó elnök televíziónknak nyilatkozva elmondta: „Be kellett látnom, hogy a megnövekedett feladataim miatt már nem tudtam a vezetõi feladatokat ellátni ebben a kampányidõszakban. Remélem, egy olyan agilis vezetõ lép majd a helyembe, aki maradéktalanul megfelel ezeknek az elvárásoknak.”

A volt elnök leköszönése után magából a pártból is kilépett. E döntését szintén megnövekedett vállalkozási feladataival indokolta, hangsúlyozva, hogy a párszervezeti tagság is sok teendõt jelentett, melyeket nem vállalhatott. Ugyanakkor úgy fogalmazott, amennyiben indulna az ez évi helyhatósági választásokon, nem elképzelhetetlen, hogy a párt támogatásával tenné, de errõl majd késõbb folytathatnak tárgyalásokat.

Dr. Gulyás Zoltán, a Fidesz 5-ös számú választókörzeti elnöke televíziónknak elmondta, a helyi alapszervezetbõl ezután több, a volt elnökhöz közel álló tag lépett ki, így erõsen megfogyatkozott a tagság, de sem ez, sem Molnár Gábor lemondása nem veszélyezteti a helyi alapszervezet fennmaradását és mûködését.

Dr. Gulyás Zoltán elnök elmondta: „Még nem találtuk Molnár Gábor utódját az elnöki posztra, és úgy gondolom, hogy választásokig ez már nem is fog megtörténni. Jelenleg az egyik tag, Baranyai Tamás képviseli a helyi csoportot, és felelõs a helyi kampánytevékenységért. A szervezet megjelenésében, rendezvényeiben egetrengetõ változásokra nem kell számítani a közeljövõben, de a választások után kisebb szervezeti és egyéb változásokat tervezünk. Errõl azonban beszéljünk majd a választások után.”

Más, pártközeli forrásból úgy értesültünk, a volt elnököt több kritika is érte munkája miatt. Kifogásolták például a helyi szervezettséget és a néha öncélúnak tûnõ megmozdulásokat is Jánossomorján.