Fel akarja jelenteni a helyi gyermekorvost egy jánossomorjai édesanya. Állítása szerint a doktornõ többszöri hívás ellenére sem ment ki lázas gyermekéhez. A kisfiú végül a mosonmagyaróvári kórházba került tüdõgyulladással. A doktornõ nem érzi magát felelõsnek a történtekért.
A jánossomorjai édesanya elmondta, három és fél éves kisfia december 17-én, szombaton lázasodott be. Szombaton a nagymama, vasárnap az édesanyja vitte be az ügyeletre, ahol mindkét alkalommal azt mondták nekik, a gyerek csak megfázott. Gyógyszert írtak föl neki, amit az anya – állítása szerint – még szombaton kiváltott. A kisfiú állapota azonban a következõ napokban sem javult. Szerdára már 42 fokos láza volt.
Az anyuka azt mondja, ezalatt többször is hívták a gyerekorvost, de õ nem ment ki hozzájuk. A doktornõ szerint viszont õt hétfõn hívta fel elõször a nagymama, aki a gyerekekre vigyázott, amíg a szülõk nem voltak otthon.
A doktornõ úgy tudja, a kisfiú csak hétfõn kezdte el szedni az antibiotikumot, amit az ügyeletes orvos szombaton írt fel. Ezért amikor hétfõn felhívták a doktornõt, õ azt tanácsolta, adják a gyereknek az antibiotikumot továbbra is, hiszen még csak aznap kezdte szedni, és ha nem javul, akkor hívják megint. Az édesanya szerdán telefonált legközelebb; ekkor a doktornõ azt mondta neki, vigye be a kisfiút a rendelésére. A doktornõ elmondása szerint ekkor az anya nem kérte, hogy menjen ki hozzájuk.
A szülõk ezután nem a gyerekorvoshoz, hanem a mosonmagyaróvári kórházba vitték a kisfiút, ahol az orvosok tüdõgyulladást diagnosztizáltak, és 10 napig bent tartották a gyereket.
A kisfiú azóta már szerencsére jól van. A szülõk azonban levelet írtak az Orvosi Kamarának, amelyben panaszt tettek a gyermekorvos ellen. Azt mondják, ha ennek nem lesz eredménye, akkor följelentik. A doktornõ nem érzi hibásnak magát; úgy gondolja, mivel a szülõknek van autójuk, a gyógyszert is kiválthatták volna még a hét végén Mosonmagyaróváron, és a gyereket is be tudták volna vinni hozzá a rendelõbe.


