Egy magas kerítéssel ellátott, szilárd burkolatú sportpálya, és egy Uniós normáknak megfelelõ játszótér épülhet a Felsõlókert utcai játszótér helyén.A már régen elavult játszótér felújítását már korábban fontolóra vette az önkormányzat, igaz, akkor még más módon.



A korábbi tervek szerint a terület egyik felét építési telekként értékesítették volna, és az ebbõl befolyó összegbõl a terület másik felén egy korszerû, az Európai Unió szigorú biztonsági elõírásainak megfelelõ játszóteret alakítottak volna ki.

A legutóbbi képviselõtestületi ülésen azonban úgy határozott a testület, hogy megõrzi eredeti nagyságában a környék szabadidõ eltöltésére alkalmas legnagyobb területét.
Mint azt Kurunczi Károly polgármester televíziónknak elmondta, a területet megfelezve a terület egyik felén egy dühöngõnek nevezett területet alakítanának ki, ami nagyjából egy kézialbdapálya nagyságrenddel és egy korrekt kerítésel bírna. “Itt a környékbeli fiatalok, gyerekeknek  labdajátékokat folytathatnának, a másik felén a területnek pedig egy Európai Uniós normáknak megfelelõ játszóteret alakítunk ki a jövõben a kisebbeknek.” – mondta a polgármester.

Mivel a játszóteret a telkek eladásából finanszírozták volna, a kialakítandó új sportpálya és a játszótér költségei is az önkormányzatot terhelik majd. Kurunczi Károly polgármester azonban bízik abban, hogy a jövõ évben sikerül felépíteni a kerítéssel körbevett pályát. A játszótér kialakítása azonban elõre láthatólag 2008-ig várat majd magára. Ekkorra azonban bizonyosan megújul a város legtöbb játszótere, hiszen az Európai Unió szabályozása szerint addigra minden játszótér meg kell hogy feleljen a szigorú nemzetközi biztonsági szabályoknak.

“A többi önkormányzat nevében is reménykedésemet fejezném ki, hogy a 2008-as végsõ határidõ közeledtével, a pályázati letõségek is kinyílnak, hisz egy egy játszótérnél akár 5-6 millió forintról szólhat a történet, csak az átalakítás vonatkozásában. Reméljük, erre forrást is biztosítanak majd az illetékesek, nem hárítják az önkormányzatokra a terhet.” – hangsúlyozta televíziónknak Kurunczi Károly.

A polgármester kiemelte, az önkormányzat a várható magas költségek ellenére sem tervezi a meglévõ játszóterek megszüntetését.