Szeptember utolsó hete ünnepléssel telt a helyi Aranykapu Óvodában. A hagyományokhoz híven ugyanis évek óta ekkor tartják az Aranykapu-napokat. Az óvónõk és a gyerekek ezúttal is színvonalas programokkal kedveskedtek a látogatóknak. Az egyhetes rendezvény kiemelkedõ eseménye volt a sószoba átadása, melyre csütörtökön került sor.
Hétfõn az óvónõk bábjátékával kezdõdött az ünnepi hét. Az égig érõ paszuly címû mese feldolgozása nem csak a kicsiknek okozott vidám pillanatokat. Az elõadás után a gyerekek nagy horderejû kérdésekkel ostromolták a felnõtteket. Központi kérdés volt például, hogy a mesében szereplõ sárkány valóban kimúlt-e, vagy miként nõ szempillantás alatt a felhõk fölé a szóban forgó paszuly.
A szervezõk kedden galéria-megnyitóra invitálták az érdeklõdõket. Szélig Annamária mosonszolnoki óvónõ selyemre festett képeit tekinthették meg a gyerekek és szüleik. A festmények Jankovics Marcell a Fehérlófia címû meséhez készített illusztrációi nyomán születtek, melyek az intézmény galériájában még néhány hétig láthatóak lesznek. A szerdai nap a „képzõmûvészet” jegyében telt. A lurkók nagy örömére számos különbözõ kézmûves-tevékenységet kipróbálhattak. Másnap az évek óta nagy sikerrel megrendezett Mihály-napi vásár fogadta a vendégeket. A kis árusok versekkel csábították vásárlásra társaikat. A forgatagban, minden portéka ára egy gesztenye volt. Hamar el is keltek az óvónõk által készített kis játékok. Délután az Aranykapu-napok keretein belül átadták a légúti megbetegedésekre is jótékonyan ható sószobát. A ’80-as évek végén született magyar szabadalom Somadrin oldat néven vált ismertté. Az oldat megfelelõ összetételére Somogyi István festõmûvész bukkant rá és a klímaoldat feltalálásáért Feltalálói Géniusz-díjat kapott. A Somadrin oldat zárt légtérben, nagy párolgási felületû edényekbe öntve, szobahõmérsékleten meginduló párolgása következtében alakítja ki a mikroklímát. A sókristályoknak köszönhetõen erõsödik a légzõszervek aktivitása, azáltal fokozódik az öntisztulás, aminek következtében enyhülnek, illetve megszûnhetnek a gyulladásos folyamatok. Jótékonyan hat asztmában, hörghurutban, légcsõhurutban, arc-és homloküreg gyulladásban, náthában és pollenek okozta allergiákban szenvedõknél. Schwarzné Varga Mónikától megtudtuk, hogy a központi óvodába járó közel száz gyerekbõl harminckettõnek szüksége van sóterápiára. A jánossomorjai óvodában egy 8 m2-es helyiséget alakítottak ki, ahová a rászoruló gyerkõcök hat-hétfõs csoportokban, heti két alkalommal 30-40 percet töltetnek el az inhalációs klímahelyiségben.
A programsorozat zárásaként a helyi Alapfokú Mûvészeti Iskola növendékei nagyszerû koncertet adtak az ünneplõ óvodásoknak.


