A Jánossomorjai Társaskör Egyesület 2005.szeptember 24-én ismét megrendezi az Elszármazott Jánossomorjaiak Találkozóját . A tavalyi elsõ, a városavató ünnepségekhez kapcsolt talákozón közel nyolcvanan vettek részt. A szervezõk most a lakosság segítségével is bõvítenék a meghívandók névsorát.
2004. szeptember 24-én, a várossá válási ünnepségek keretében elõször került sor a találkozóra, ahol ma már szülõfalujuktól távol élõ volt jánossomorjaiak gyûltek össze. Akkor több mint hetvenen érkeztek az ország különbözõ pontjaiból, sõt, voltak, akik a határokon túlról jöttek el újra Jánossomorjára. Az akkori, egész napos program után a résztvevõk és a szervezõk elhatározták, hagyományt teremtenek a rendezvénybõl, két-három évente újra Jánossomorjára hívva az elszármazottakat. Ekkor döntöttek arról is, hogy pontosan egy év múlva ismét összehívják a három településrészrõl elkerült, valamikori helyi lakosokat, hogy itt döntsék el, hogy milyen idõszakonként és milyen módon is rendeznék meg ismét a talákozót. A 24-i talákozó a viszontlátás és közös emlékezés mellett e célt is szolgálja majd.
Lõrincz Györgytõl, a társaskör illetékesétõl megtudtuk, a meghívandók listája az elsõ találkozó óta folyamatosan bõvül, ma már közel kilencven nevet tartanak számon. Az idei találkozó köré ismét komolyabb, egész napos program épül majd, és a remények szerint ekkor városi ünnepséget is rendeznének a várossá válás egy éves évfordulójára.
A társaskör folyamatosan keresi a kapcsolatokat a ma már távol élõ volt helyiekkel, melyhez az itt lakók segítségét is kéri.

Felhívás:
A Jánossomorjai Társaskör Egyesület 2005. szeptember 24-én ismét megrendezni a Jánossomorjáról (Mosonszentjánosról, Mosonszentpéterrõl, Pusztasomorjáról) Elszármazottak Találkozóját. A találkozó meghívójának elküldéséhez szükségünk lenne a Jánossomorjáról elszármazottak nevére és pontos címére. Olyan helyi születésû személyek jelentkezését várjuk, akik munkájuk, tevékenységük során sikereiket más településen, más országban érték el, de büszkék szülõhelyükre, jánossomorjai gyökereikre.
Címünk: Jánossomorjai Társaskör Egyesület
9241 Jánossomorja, Óvári u. 1.; tel.: 96/226-147
e-mail: muvhaz@janossomorja.hu