-hirdetés- -hirdetés-
Június első hetében, a 86-os főút mentén, Újrónafő mellett állították fel a megye ötödik szélerőművét. A 200 millió forintos beruházással épülő erőművet uniós és hazai kormányzati támogatással a Lég-Áram Környezetvédelmi Alapítvány építtette. A hetvenöt méter magas, 800 kilowatt teljesítményű erőmű körülbelül 800 család éves villamosenergia-igényét látja majd el.

A beruházást kivitelező Winfo Kft-nek – amelyik a főút másik, mosonszolnoki oldalán lévő két erőművet is építette – nagy tapasztalata van már e téren, hiszen ők állították fel az ország legelső szélkerekét is. A Fejér megyei Kulcson 4 éve üzemelő erőmű eddig messzemenően beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és bebizonyította, hogy érdemes hazánkban is próbálkozni az alternatív energiaforrások kinyerésével. A mosonszolnoki parktól eltérően a most épült erőműben egészen új kialakítású, hazánkban elsőként itt használt rotorlapátokat alkalmaznak majd, amitől a beruházók akár 30%-kal nagyobb teljesítményre is számítanak. Az erőmű alkatrészei Észak-Németországból, Bréma mellől érkeztek Újrónafőre – 1500 km megtétele után. A stabil alap kialakítását már hónapokkal ezelőtt elvégezték, csak ezután lehetett elkezdeni a már jóval látványosabb munkálatokat, vagyis a torony felállítását. A több tíz méteres elemeket egy speciális – 1,5 milliárd forint értékű – daruskocsi emelte a helyére. Nemcsak a szállítást, de a szélerőmű összeszerelését is a gyártó cég munkásai végezték. Az erőmű várhatóan június 20 környékén áll munkába, addig még hátra van ugyanis az elektromos hálózat kialakítása. Stelczer Balázstól, a beruházó cég ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a nagy szél miatt a munkálatok ugyan csúsztak egy napot, de ez nem jelent különösebb problémát, mert, mint mondta, “mindenképpen jó jel, ha olyan szeles a környék, hogy még dolgozni sem lehet, mert ez azt bizonyítja, hogy érdemes ide szélerőművet telepíteni.” Bár az ország egyik legszelesebb pontján élünk, az újabb erőművek telepítésének gátat szabhat az elektromos hálózat korszerűtlensége, ugyanis a jelenleg, szélerőművek építésére kiadott engedélyek negyedét képes csak felvenni a hálózat. Mindenképpen szükséges lenne tehát a rendszer felújítása, s csak utána kezdődhetnének el a még nagyobb beruházások, illetve egy esetleges – a határ osztrák oldalán állóhoz hasonló méretű – szélerőmű park megépítése is.