-hirdetés- -hirdetés-

Sok fiatal szeretne szülőhelyén, vagy annak környékén megfelelő állást találni, letelepedni. De tény az is, hogy nem sokuknak nyílik erre lehetősége, többségüket a nagyvárosokba, esetleg külföldre csábít vagy kényszerít a sors. Ez pedig súlyos következményekkel járhat a településre nézve.

Stadler Józsefet, a politikai korrektség szabályait betartva akár a “hatékony lokálpatrióta” címmel is illethetnénk. Akasztó híres juhásza, ha ideig-óráig is, és nem is a legtisztább eszközökkel, de mégiscsak felvirágoztatta a kis települést. Szabadon levonva a tanulságot: A tudatos fejlesztés a kistelepülések számára is kínál lehetőséget a sikerességre, ha nem is stadionépítésnyi távlatokban. Külföldi példákat citálnak elénk a sikeres település mintájául, van turisztikai, munkáltatói, ipari központ, de van, ahol csak simán működik egy hatékony közösség. E mellett évek óta szólnak aktuálpolitikusok arról, hogy a vidék, a falu fejlesztése mennyire fontos volna. Ennek első lépése, mondják a szakemberek, hogy meg kellene kötni a helyi értelmiséget.

Ma a legtöbb hazai kistelepülés kénytelen megküzdeni azzal a ténnyel, hogy a fiatalok, elvándorolnak onnan a jobb munkalehetőségek, a kényelmesebb körülmények miatt. A településeken élő felsőfokú végzettségű fiatalok közül pedig fehér holló, aki helyben marad, hiszen végzettségének megfelelő állást, szakmai kiteljesedést, pláne megfelelő fizetést leginkább a nagyvárosok nyújtanak. Sokszor azok a végzett hallgatók is elköltözni kényszerülnek, akiket érzelmi kötődésük, kapcsolataik helyben marasztalnának. A kistelepülések számára azonban nemhogy fejlődést gátló, de egyenesen katasztrofális lehet, ha kifogy az értelmiségiekből, hiszen e réteg a terület fejlődésének motorja, e mellett pótolhatatlan szerepet játszik a közösség kulturális, társadalmi életének szervezésében.

A folyamat legjobb példája a Nyugat-Dunántúli régió, amely a GDP tekintetében a harmadik legfejlettebb terület volt a frissen csatlakozott államok között, ám – elsősorban Vas és Zala megyében – a fiatal diplomások elvándorlása, és ezzel együtt az ugyancsak a fiatal értelmiségen alapuló regionális kutatás-fejlesztési szektor hiányosságai sötét jövőt festenek számukra.

Az első fecske

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ezt meggátolandó hozta létre 2000-ben a “Hazatérés” programot, amely az országban elsőként próbált megoldást találni e gondra. A fiatalok helyben tartásának három pillére a tanulás és a munkához jutás támogatása, és a harmadikként a letelepedés, a lakáshoz jutás segítése volt. Ennek érdekében a felsőoktatási intézmények, a helyi önkormányzatok és a térség cégeinek együttműködését kérte a Tanács. A biztató program azonban kudarcba fulladt. Hollósi Szabolcs, a “Hazatérés” akkori egyik főkoordinátora elmondta, hiányzott egy, a programot koordináló menedzsment, de több aktivitásra számítottak az önkormányzatok és a munkaadók részéről is –  ám ők, mintha nem látták volna e problémát. (hogy ma mennyire látják, arról lásd “Két szék között” című írásunkat)

– “Az önkormányzatok ma nagyjából az általános iskoláig követik nyomon a diákjaikat, a középiskolában és a főiskolákon már ritkán adnak számukra ösztöndíjakat. E mellett azonban a legfontosabb az lenne, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a máshol tanuló diákjaikkal, felmérve, hogy a közeljövőben milyen végzettségűek is lesznek a fiataljai. Sőt, ha előre megnézné a településvezetés, hogy milyen szakemberekre lesz szüksége pár év múlva, akkor már az ösztöndíjakkal befolyásolni tudná, hogy a szükséges irányba induljon el egy leendő hallgató. A helyi cégekkel, szervezetekkel egyeztetni kellene a régió szükséges munkaerőigényét, sőt, a környék felsőoktatási intézményeivel is együtt lehetne működni annak érdekében, hogy induljon a szükséges képzés” – fogalmazott Hollósi Szabolcs. A munkahelyteremtés mellett a lakástámogatás már kisebb feladat, és erre is rengeteg eszköz áll egy település rendelkezésére, emeltek ki a volt koordinátor.

A szomszéd kertje

A probléma azonban nem csak a nyugati régiókra jellemző. Csatári Bálint, az Magyar Tudományos Akadémia Alföldi Regionális Kutatások Központjának igazgatója e kérdésben elmondta, a nyugat-dunántúliak e kezdeményezése egyedi volt az országban, de sajnos az is kudarcba fulladt. Pedig a probléma nem egyedi, és főleg fontosabb, mint hinnénk.

– Egy olyan nagy egyetemi város, mint Szeged sem tudja megkötni a diplomásait, mit várnánk akkor Kecskeméttől, Bajától, nem is beszélve a kistelepülésekről. Pedig egy jól működő kutatás-fejlesztési szféra lassacskán ki tudná dolgozni azokat a struktúrákat, programokat, amik lehetővé tennék, hogy helyben tartsuk a tehetséges fiatalokat, és ezzel biztosítsuk a kistérségek fejlődését. De erről mi csak beszélünk. Egy magyar kisvárosban sincs ilyen fejlesztési központ, ellentétben mondjuk Finnországgal, ahol nagy eredményeket értek el e téren. A fejlett EU-ban ezer aktív keresőre 8-9 kutató-fejlesztő szakember jut, az előbb említett finneknél, sőt az íreknél is ez a szám eléri a 14-et. Mi a 3.8 főnkkel semmire sem megyünk. Ugyanakkor minden régióban szükség volna fejlesztő irodákra, amik már magukban eltartanának egy szociológust, geográfust, egy környezetkutató agrárszakembert, akik Brüsszelig látva azon dolgoznak, hogy az adott területen minél jobban kihasználják a helyi sajátosságokat, és fejlesszék a régiót. E munka során pedig sok idősebbnek és fiatalnak teremthetnének új munkahelyet lakóhelyük környékén.

Ahogy a szociológus látja
A Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszéke régóta foglalkozik a hazatérés kérdését is érintő településszociológiai kutatásokkal. Rácz Attila, a kutatás vezetője elmondta, a települések megtartó erejéről nem sok pozitívumot lehet hallani, de azért vannak jó példák is, amelyek képesek helyben tartani diplomás és nem diplomás fiataljaik jelentős részét. Ilyen például a Szegedtől 20 kilométerre lévő Mórahalom, amely ma már vonzza a munkavállalókat. Itt 15 éves tudatos fejlesztés eredménye, hogy kialakult egy komoly infrastrukturális, közösségi háttér, sok a helyi intézmény, a civil szervezet, ami fel tudja venni a diplomásokat. E mellett kiváló a közlekedési hálózat, így sokan megtehetik, hogy Szegedre ingázzanak. Ez azonban szinte egyéni kezdeményezés.

– “A tudatos, hosszú távra mutató állami szándék hiányzik, a kevés anyagi forrással bíró kistelepülések számára is meg kellene teremteni a lehetőségeket. Hazánkban több problémát is oda lehet visszavezetni, hogy a politika négyévente gyökeresen új irányt vesz, felszámolják a régi struktúrákat, és újakat állítanak a helyükre. Egy vállalkozást sem lehet biztonsággal megtervezni, nemhogy egy település életét, hiszen lehet, hogy két év múlva minden megváltozik. E terület problémáit is ide lehet vezetni, hiszen a diplomás elvándorlás egyik oka a túlképzés. Hogy elkerüljük a fiatalok tömeges megjelenését a munkaerőpiacon, szélesre tártuk az egyetemeket, most azonban sokkal több a végzett szakemberünk, mint amennyire szükség van. A tudatos településfejlesztéssel persze megteremthetnénk egy kiegyensúlyozott társadalom feltételeit, mely vidéken is képes munkát adni az értelmiségnek, de ehhez legalább tíz évre előretekintő program szükséges. Erre azonban a mai politikai hadakozásban nem sok esély látok.” – mondta Rázc Attila

Hogy ezek után mi a teendőnk? Tárjuk szét a karjainkat, mondván, a fiatalok helyben tartása az állam feladata? Igen, megtehetjük ezt is, de akkor ahelyett, hogy előre látva a kezünkbe vennénk saját sorsunkat, teszünk róla, hogy unokáink már csak a nyári szünetben látogassanak el Jánossomorjára. Egy olyan városba, amely már a dobbantón állt, csak nem mert elrugaszkodni.

Hauptmann Tamás

Két szék között

Példák és önkormányzatok

Hogyan kötik magukhoz az önkormányzatok a felsőoktatásban tanuló diákjaikat? Milyen eszközökkel igyekeznek otthon tartani a diplomás fiatalokat? Ezeket a kérdéseket szegeztük néhány, az elvándorlás gondját térségünknél is jobban érző dél-alföldi város önkormányzatának. Körkérdésünk közben azonban egyre világosabbá vált, hogy a Miért nem segítik az önkormányzatok a diplomás fiatalok helyben maradását? kérdésfeltevés sokkal inkább helyénvaló lenne ebben az ügyben

Mind a munkáltatók, mind a leendő munkavállalók számára előnyös lenne, ha az önkormányzatok adatbázisokat készítenének arra vonatkozólag, hogy milyen diplomás munkaerőre lesz szükség a településen a közeljövőben, illetőleg, hogy a helyi fiatalok milyen felsőfokú képzésekben vesznek részt, azaz: milyen jellegű munkaerő megjelenése várható a piacon. Nos, az általunk megkérdezett önkormányzatok nemhogy nem rendelkeznek ilyen adatbázissal, de nem is merült fel bennük ennek szükségessége.

A különböző településeken ilyen-olyan támogatásokat biztosítanak a felsőoktatásban tanuló ifjúság számára. Mindenhol van valami, csak közös nevezőt lehetetlenség találni a támogatási rendszerekben. Az önkormányzatok elsősorban szociális jellegű támogatásokat nyújtanak, a legtöbb, általunk megkérdezett város bekapcsolódott a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerébe, s ezen keresztül nyújt havi néhány ezer forintot a leginkább rászoruló hallgatóknak.

Békéscsabán tavaly óta működtetik a tehetséges egyetemisták támogatására a “Békéscsabai Tehetségekért Pályázatot”, amivel a felsőoktatásban tanuló diákok külföldi szemeszterekben való részvételét segítik. Ennek éves kerete 2-3 millió forint, egy személy maximálisan 150 ezer forintot kaphat. Ezzel szeretnék a városhoz kapcsolni a diákokat –  mondta el lapunknak Túriné Kovács Márta, a békéscsabai Polgármesteri Hivatal Oktatási Csoportjának vezetője. Baján külön támogatási rendszer létezik a kiemelkedő tanulmányi eredményű hallgatók számára, tudtuk meg Kling Józseftől, a Polgármesteri Hivatal Intézményirányító Osztályának vezetőjétől. Az önkormányzat által létrehozott “Baja Jövőjéért Közalapítvány” a 4,5 fölötti átlagú hallgatókat támogatja: tíz-húsz fiatal kap félévenként 40-50 ezer forintot. A “Bajáért Közalapítvány” pedig egy-egy alkalommal támogat külföldi tanulmányutakon, kutatási programokban részt vevő fiatalokat: évente egy-két főt, ők viszont akár 50-300 ezer forintot is kaphatnak. A pozitív példaként említhető Mórahalom figyelemmel kíséri, ki hol tanul, illetve adott esetben ezek a képzettségek mennyiben kapcsolódhatnak az önkormányzat és intézményei tevékenységéhez. Az utóbbi időben például komoly igény merült fel a védőnő, illetve gyógytornász végzettségű fiatalokra a város fürdőjének építése kapcsán. Akiről tudták, hogy mórahalmi és ilyen területen tanul, azt már a harmadik tanulmányi év végén felkeresték, és felajánlották neki a városban való elhelyezkedést. Az önkormányzat lakásrendelete értelmében a helyi fiatal értelmiségieknek szolgálati lakást is biztosítanak – tájékoztatta lapunkat a Polgármesteri Hivatal képviselője. Soltvadkert és Szolnok esetében viszont csupán szociális jellegű támogatás (Bursa Hungarica) létezik. A jó tanulók vagy a külföldi szemeszterre indulók külön ösztöndíjra nem számíthatnak. Szolnok azzal segíti a fiatal pályakezdők letelepedését, hogy hatszázezer forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatást nyújt a fiatal házasoknak az első lakás megvásárlásakor – mondta el lapunknak Radócz Zoltán alpolgármester.

Ennyi, és nem több. A megkérdezett önkormányzatok egyéb módon nem segítik a helyi diplomás fiatalok álláshoz jutását, letelepedését. Az állam az önkormányzatokra mutogat: “Tartsd helyben a fiatal értelmiséget!” Az önkormányzatok pedig az államra mutogatnak, mint ahogy azt Barna György bajai alpolgármester is tette, aki kifejtette: az önkormányzat kötelessége a város és az intézmények működtetése. Nem feladatuk a helyi fiatal diplomások munkához juttatása, s nincsenek is erre eszközeik. A végzettek elhelyezése szerinte kizárólag az állam feladata és felelőssége.

Itt tartunk tehát Magyarországon, 2005 tavaszán. Azt hiszem, sokaknak eszébe ötlik annak a bizonyos két széknek és a padlónak az esete…

Pintér M. Lajos

Otthon lenni

Otthon lenni.

Ez a kifejezés eleinte talán a szobát jelentette a szétpakolt játék katonákkal, aztán az utcát, ahol fociztunk, a konyhaasztalt a nagyszülőknél a hámozott almával, a vajas kenyérrel. Jelentette apám tej nélküli kávéját, anyám dúdolását főzés közben. Visszanézve már a kolesz a haverokkal, az is otthon valamelyest.

Hogy mit fog még jelenteni? Egy munkahelyet, egy kutyát, elismeréseket, tudományos címeket, sok találatot a nevemre egy internetes keresőn? Szétpakolt gyerekszobát, feleségem borzas fogkeféjét a fürdőben, vagy alig ismerős, keresztben hagyott tűsarkúkat a szoba előtt reggelente?

Az otthon folyamatosan változik, velünk, vagy az idő múlásával együtt. Kiegészül. Megmarad a régi is, de, mint bőr alá a háj, ránő az új, és átformálja. De vihet minket bárhova az élet, lehetünk bár Oxfordban, Sydneyben, de egy lepukkant panel hatodik emeletén is… Ha álmodunk, mindig a régi utcáinkat járjuk végig, a régi vajas kenyérbe harapunk bele.

Az otthon nem csak azt jelenti, ahol élsz, hanem ahova tartozol.

Most Jánossomorján lakom. Pár jó baráttal csinálunk egy helyi tévét, ifjúsági klubbot, alapítványt, ifjúsági találkozót, hősi emlékművet… Nemrég letakarítottuk a falunkból kitelepített németek elhagyott, benőtt sírjait. Mintha ők is tettek volna értünk, és most mi is értük. Szülőföldünk változik általunk, és mi is változunk általa. Aztán észrevesszük idővel, hogy szükségünk van rá, és neki is szüksége van ránk.

Pornak és hamunak tűnt a történelem, ahogy ott álltunk az ismeretlen Winklerek, Zieglerek keresztjeinél. Vajon az én síromat ki és hol fogja letakarítani majd? Mi, akik itt körben állunk, meddig maradhatunk itt? Milyen vágy, milyen muszáj visz minket tovább, hogy eláruljuk ezt a helyet? Vagy mikor árul el ő minket?

Mert ma maradni kell, csak nem lehet.

Otthon lenni?

Erre is pont Erdélyben kellett rájönnöm, ahol mindig őszintébben, egyszerűbben lehet magyarnak lenni. Marosvásárhelyről vitt a busz, nyomorult helyek, idegen szemek, szavak között. Egy magyar, pálinkaszagú református lelkésszel beszélgettem, aki kis falujába tartott. A hazáról beszéltünk, arról, hogy neki, bár mehetett volna, miért kell mégis itt maradnia. Emlékszem, azt mondta, kinézve az ablakon:

Ha megállsz az apád sírjánál, nézz körül, hol is álltál meg. Mert fiam, ott vagy otthon.

Tőle tudom biztosan, mind akkor érkezünk haza, ha ezt megértettük.

Hauptmann Tamás