Hűséges nézőink már megszokhatták, hogy szinte hónapról hónapra jelentkezünk valamilyen új hírrel a Balassi Bálint nyugdíjas klub háza tájáról. Igen, nagy a nyüzsgés az idősek körében, szervezőkészségben és programkínálatban felveszik a versenyt bármely korosztállyal. Most résztvevőként, s nem szervezőként gyűltek össze.
A városi idősek napi ünnepség hívta a művelődési házba a jánossomorjai és hanságligeti nyugdíjasokat november első péntekén. Szendviccsel, valamint süteménnyel teli asztalok fogadták a szép számmal megjelenő időseket a rendezvényen. Elsőként a szentpéteri általános iskola alsós tanulói adtak elő műsorukat. A versekből, népdalokból álló produkció nagy tetszést aratott a nézőtéren. Az apró szavalók teljesítményét kiemelt figyelemmel követték a nézők. Az ünnepség lebonyolítását Jánossomorja önkormányzata vállalta magára. Drobnitsch Tamás, a képviselőtestület szociális bizottságának elnöke elmondta, a város vezetőségének kötelessége az itt élő idősek támogatása. Mivel rendkívül aktív közösségi életet élnek a helyi nyugdíjasok, ezért a szervezet rendezvényei, külföldi és belföldi utazásai is mindig támogatókra találnak. Az est második felében Hajmási Péter és társai vették át a fő szerepet a Győri Nemzeti Színház tagjai, Csonka Tünde és Mohácsi Attila tálalásában. A jól ismert operett dalokat és nótákat eléneklő páros hamar megalapozta a jó hangulatot. Az est zárásaként, s az ünnepség fő attrakciójaként a Dáridóból már jól ismert Csocsesz dalai szórakoztatták a nagyérdeműt. A kopaszodó zenészt elsőre talán nehéz felismerni, a zenés mókamester ugyanis időközben megnövesztette a haját. Ez a műsor színvonalán mit sem változtatott, a slágerek a megszokott lendülettel kerültek elő a repertoárból. Csocsesz távozásával a lendület is alábbhagyott, de ismervén a nyugdíjasok aktivitását, talán nem kell soká várni az újabb programra.