Bár még javában az őszben járunk, már mindannyian érezzük a tél közeledtét. Otthon ülni azonban még a hideg idő ellenére sem szabad. Hisz novemberben is kikapcsolódásra csábítanak bennünket a jobbnál jobb programok

Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Kultúrális Központban (FKKK) nov. 5-19-ig tekinthető meg a mosonmagyaróvári fotóegyesület kiállítása. Itt az egyesület tagjainak különböző témájú és technikájú képeit sorakoznak fel, bemutatva a város fotóművészeinek munkásságát. E hónapban, a jánossomorjai nyugdíjasklub rendezvénye is arra hívta fel figyelmünket, hogy egészségünk sérülékeny, fontos kincs. November 20-án most Újrónafőn és Mosonmagyaróváron rendeznek rendhagyó egészségügyi napot, amire azoknak is érdemes ellátogatniuk, akik részt vettek a helyi rendezvényen, azoknak pedig, akik, akik elmulasztották, szinte köteleztő. Bizonyára sokan várták már, hogy ismét Mosonmagyaróvár-on láthassák Koncz Zsuzsát. A régi dalok szerelmesei 22-én este énekelhetnek együtt vele az FKKK-beli koncerten. Mint mindig, Mosonmagyaróváron a bérletes színház előadások ebben a hónapban sem maradnak el. A színdarabok szabad hely fejében, természetesen alkalmi jegyváltással is megtekinthetők a FKKK-ban. Az idei évad darabjai között szerepel többek között a Koldus és királyfi, a Fösvény is. Ebben a hónapban városunk hatalmas programválasztékkal vár bennünket. 2004. november 5-én (péntek) 17 órakor Idősek-napi ünnepi rendezvény tartanak a Balassi Bálint Művelődési Házban (BBMH). Közreműködnek a Körzeti Ált. Iskola tanulói, Csonka Tünde és Mohácsi Attila a Győri Nemzeti színház művészei, valamint a Szuperbuliból jól ismert Csocsesz! 2004. november 5-én (pénteken) 19 órakor a Jánossomorjai Társaskör Egyesület megszokott összejövetelére várják a civil életbe belekóstolni kívánókat is. 2004.nov.6 –án szombaton Zalán Lajos festő önálló tárlatának megnyitója lesz a művelődési ház galériájában. A kiállítás különlegessége, hogy 3 év után találkozhatunk ismét a művész alkotásaival. A tárlat 21-éig látogatható 2004. november 11-én (csütörtökön) 13:30 órakor a győri Holle Anyó Színház Parázs-darázs című zenés mesejátékát szórakozhatják végig a kicsik. A bérletes gyermekszínházi előadás 2004/05-ös évad nyitó előadása a Balassi Bálint Művelődési Házban 2004. november 13-14 a helyi Postagalamb Sportegyesület postagalamb kiállítása fogadja a látogatókat, szintén a művelődési házban. A bemutatón ritka fajtákat is láthatunk, ezen kívül a szívesen fogadják az ebbe a sportba belekóstolni kívánók kérdéseit, tanácsait is. 2004. november 22, hétfő 12:30 órakor „Balassi énekei” címmel zenés est várja az érdeklődőket. Balassi Bálint költőnk születésének 450, és halálának 410. évfordulója alkalmából a Kecskés együttes a híres poéta megzenésített verseit adja elő. A művelődési ház így kíván megemlékezni névadójáról. Az előadás egyébként az évad ifjúsági bérletes nyitóelőadása. 2004. november 27-én, szombaton 17 órakor L. Burda Zsuzsanna költő-képzőművész önálló kiállításának megnyitóján vehetünk részt a művelődési ház galériatermében. Az elismert alkotó féltett kincseit december 13-ig látogathatja a közönség. Zsúfolt novemberre van tehát kilátásunk a programok terén, és bár az ősz utolsó hónapja esővel, széllel és hideggel köszönt majd ránk, ezek a kulturális, közösségi rendezvények melegen tartják majd a lelkünket. Jó szórakozást kívánunk!

-hirdetés- -hirdetés-