A Jánossomorjai Társaskör Egyesület 30 fős csoportja Szlovákiába látogatott a június 25-i Szenci Karneválra.
A népes jánossomorjai delegáció egy idén tavasszal indult kapcsolat eredményeként vett rész Szenc város legnagyobb éves rendezvényén a VI. Szenci Karneválon. A délután öt órakor kezdődő fergeteges karneváli felvonulás megtekintését követően Karol Kvál Szenc város polgármestere, Nemes Heléna alpolgármester, Bárdos Gyula a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakcióvezetője és Duray Rezső egy közös vacsorát követően kötetlen beszélgetésre invitálta a társaskör tagjait. Az est folyamán a részvevők többek között megállapodtak abban, hogy a jövőben megpróbálják kiszélesíteni ezt a kapcsolatot, és szándékukban áll majd további szervezeteket is bevonni az együttműködésbe.