Kategória - Hírek

Győzelmi nyitány a JSE-nél

Győzelmi nyitány a JSE-nél

Már február utolsó hétvégéjén elkezdődött az első forduló a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban. A Jánossomorja a Győrszentiván ellen készülhetett, és sok rossz előjel ellenére is itthon tartotta a fontos három pontot. Az idénykezdés nem a legjobb kilátásokkal indult számunkra, az...

Helyi áldozatokra emlékeztek

Helyi áldozatokra emlékeztek

A kommunizmus áldozataira emlékezett szerdán a Hármashalom Hagyományörőző és Városvédő Egyesület. A Gát szobornál tartott megemlékezésen Göncz Ferenc, az egyesület szimpatizánsa beszédében elmondta, hogy nem szabd szótlanul elmenni a több százezer emberéletet követelő kor mellett, főleg most nem...

Fel a csúcsra

Fel a csúcsra

Virtuális hegymászásra invitálta az érdeklődőket Sipos Ernő pénteken este a művelődési házban. A helyi amatőr hegymászó rengeteg csúcsot meghódított már, a mostani előadásában a Kilimandzsáró megmászásról számolt be. Afrika legmagasabb csúcsát még 2012-ben hódította meg egy kis csoporttal, aminek...

Hyppolit a művelődési házban

Hyppolit a művelődési házban

Ismét zenés színdarabra készül a Boloct Színtársulat. A 30-as évek egyik klasszikusát, a Hippolyt a lakájt viszi színpadra a MosonSzél Egyesületen belül működő amatőr társulat. A próbák már hetek óta zajlanak a művelődési házban, egyelőre még szövegkönyvvel a kézben. A társulat lelkesedését...

Összefogás a családért

Összefogás a családért

Jelentős összefogás indult Jánossomorján, sokan siettek annak a családnak a segítségére, akiknek két hete kidőlt a házuk fala. A felázott épület menthetetlen, teljesen le kell bontani. A lakókat önkormányzati szükséglakásban helyezték el. A család szűkös anyagi helyzetét fokozza, hogy bár évekig...

Síelés esőben, hóban, melegben

Síelés esőben, hóban, melegben

Extrém időjárási körülmények jellemezték az idei sítábort, amit hagyományosan az ausztriai Präbichlben szervezett az iskola. A húsz diákot, és a többi résztvevőt zuhogó eső fogadta vasárnap. Úgy tűnt, a hó alkalmatlan lesz a síelésre, bár a csapat másfél-két órára azért felcsatolt. Másnap ismét...

Erős város, óvatos lépések

Erős város, óvatos lépések

1,2 milliárdos kiadási és bevételi főösszeggel elfogadta a város idei költségvetését a testület. Továbbra is válaszra várnak Klafszky-ügyben, ezért egyelőre ez a tétel még nem jelent meg célzottan. Viszont közel 300 milliós a város pénzmaradványa. Az önkormányzat két szakember felvételével is...

A játék szeretete

A játék szeretete

Jól áll a tornasorban a jánossomorjai kosárlabdacsapat. Szombaton ismét egy hármas tornát rendeztek, két mosonmagyaróvári csapat részvételével. A jánossomorjai társaság jól szerepelt, bár a MOGAAC ellen veszítettek, a hasonló erőt képviselő mosonmagyaróvári Kosárkányákat sikerült legyőzniük egy...

Testvéri író Jánossomorján

Testvéri író Jánossomorján

Száraz Pál nagyfödémesi író mutatta be Szárda szőnyege című novelláskötetét pénteken este a városi könyvtárban. A közönséget Lacknerné Fördős Klára, a művelődési ház igazgatója köszöntötte, majd a szerzővel Wittmann Elekné, a Jánossomorja Kultúrájáért Díj idei kitüntetettje beszélgetett. A címadó...

Dupla kiszálló

Dupla kiszálló

Egy újabb, a tévéből már jól ismert sporttal ismerkedhettek meg a Jánossomorjaiak szombaton. Ihász Veronika és Rucska József válogatott darts játékosok a darts rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket. Aki pedig kedvet kapott a sporthoz, a bemutató után ki is próbálhatta azt. Sokan tanultak meg 501...