Kategória - Hírek

Homlokrakodó gázolt

Homlokrakodó gázolt

Súlyos, de úgy tudjuk, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett az a jánossomorjai férfi, akit egy homlokrakodó szorított egy kisteherautónak szerda reggel a helyi kavicsbányában. Az ügyben vizsgálat indult. A reggeli órákban egy helyi kisvállalkozó érkezett a kavicsbánya területére, hogy mint...

Betörtek a kisboltba

Betörtek a kisboltba

Félmillió forintot is meghaladó kárt okoztak ismeretlen tettesek keddre virradó éjszaka, amikor betörtek a szentpéteri Rákóczi utcán, a templomtér mellett álló kisboltba. Az ajtót felfeszítő elkövetők főként élvezeti cikkeket vittek el. Dohányáruk és italok tűntek el az üzletből, de a betörők...

Megvágott albérlő

Megvágott albérlő

Ki nem fizetett pénzt akart betakarítani egy főbérlő múlt hét pénteken: sarlóval vágta meg korábban elköltözött albérlőjét, mikor az visszament az otthagyott holmijáért. Könnyebb sérüléseket okozott, tettéért akár öt évet is kaphat.   Az Ady Endre utcai házban lakó albérlő férfi korábban...

Búcsút ünnepeltünk

Búcsút ünnepeltünk

Búcsúi misékkel ünnepelték a hívők városunkban a héten a templomok védőszentjeinek napját. A vidám mulatság sem maradt el természetesen – a gyerekek a focipályán próbálhatták ki a játékokat. Keresztelő Szent Jánosnak, a mosonszentjánosi templom védőszentjének a születésnapjára is emlékeztek...

Civilek éjszakája

Civilek éjszakája

A civilek éjszakája nevű országos megmozduláshoz csatlakozva egy közös estére invitálta az érdeklődőket a társaskör egyesület szombat este. A résztvevők gyalog vagy biciklivel együtt mentek a magyar kapu büféhez, hogy ott tábortüzet gyújtsanak és közösen nézzék meg a foci vb aktuális meccsét, és...

Latinos baseball

Latinos baseball

Jánossomorján játszott felkészülési mérkőzést a magyar baseball válogatott egy venezuelai csapattal szombaton. A nemzeti csapat nálunk edzőtáborozott a hétvégén, és a dél-amerikaiak fölött izgalmas mérkőzésen 12-5 arányú győzelmet arattak.   Latinos hévvel kezdtek a venezuelaiak a szombati...

Szuperkosár

Szuperkosár

A Németh család nyerte a Szupercsapat versenysorozat kosárlabda fordulóját. A sportrendezvény idei második fordulójára a baseballcsapat nem jött el, így a két forduló utáni összesítésben ők most utolsók. A szombat délutáni kosárlabda fordulón hölgyek kosara duplapontot ért, a kosárlabdacsapat...

Vidám remete(i) élet

Vidám remete(i) élet

Másodszor várta a dunaremetei faluház a jánossomorjai általános iskolásokat a tanév végén, tartalmas és szórakoztató pihenést és kikapcsolódást nyújtva. Idén olyan sok gyerek jelentkezett, hogy két turnusban kellett megoldani a táborozást. Múlt héten a 4-5-6. évfolyam, ezen a héten, hétfőtől...

Tűzrőlpattant táncosok

Tűzrőlpattant táncosok

Szentivánéji tűzugrást rendezett a Tititá Néptánccsoport csütörtök este. A régi idők hite szerint, aki a nyári napfordulókor átugrik a tűz fölött, az megőrzi egészségét, akik pedig párjukkal ugranak, azok örökre együtt maradnak. A néptáncosok tavaly élesztették fel először Jánossomorján ezt a régi...

Nyár eleji éremeső

Nyár eleji éremeső

Díjátadók és győztes mérkőzések váltották egymást vasárnap délután a JSE sporttelepén, a felnőtt labdarúgók ezüst, a serdülők és az öregfiúk aranyérmet vehettek át. Több mint egy évtizede nem örülhetett ilyen sikeres évnek a város labdarúgás-szerető közönsége.   A kiváló 2009-2010-es...