Kategória - Hírek

Utolsó tánc

Utolsó tánc

Idei utolsó fellépését nem siette el a Cintia Wellness Club, immár hagyományos szilveszteri gálájukat ugyanis kedd este tartották a művelődési házban. A közel másfél órás est a szülőknek szólt, hiszen itt láthatták, hogy csemetéik mit tanultak egész évben. A gálán fellépett szinte az összes nebuló...

Szabályozott szilveszter

Szabályozott szilveszter

Tilos a petárda, ám bizonyos keretek között tűzijátékozni szabad. A rendőrség azonban komoly bírságokat ígér annak, aki megszegi a szabályokat. A szilveszteri tűzijátékok rendszeresen okoznak baleseteket, bár Jánossomorján a tavaly szilveszter során történt hasonló sérülésekről nincs tudomása a...

Együtt, szeretetben

Együtt, szeretetben

Teltház fogadta és vastaps búcsúztatta a karácsonyi műsor szereplőit idén a művelődési házban. Az előadás sikere mellett jó hír, hogy remekül sikerült az élelmiszergyűjtés, és hogy városunkba is eljutott a betlehemi szeret láng. Emberségből jelesre vizsgáztak a jánossomorjaiak – mondta Nagyné Kő...

A kis Jézus megszületett

A kis Jézus megszületett

Szenteste délután pásztorjátékban elevenedett meg Jézus születésének története a mosonszentjánosi templomban. Összesen harminchat  kisgyermek – általános iskolás és óvodás – mutatta be az újszövetségi eseményeket Jézus fogantatásától a három király érkezéséig. Sok éves hagyomány, hogy szenteste...

Ünnepre hangolva

Ünnepre hangolva

Az albertkázmérpusztai és a szentpéteri templomba varázsolt ünnepi hangulatot idén is a Canto Excolo Kamarakórus karácsonyi hangversenyével, vasárnap és hétfőn. Szentpéteren a koncert előtt az adventi forgatag is gondoskodott róla, hogy városunk lakóinak idén sem csak családi, hanem közösségi...

Táncolnék veled

Táncolnék veled

A vártnál kevesebb településről érkeztek a Cintia Wellness Club táncgálájára múlt vasárnap, ám a kitűzött célt így is elérték: igazi közösségi élménnyel gazdagodtak a környék táncos gyerekei. A rendezvény december elején a rossz idő miatt maradt el. Amatőr táncosok, amatőr koreográfiák, amatőr...

Az ember melegségre vágyik

Az ember melegségre vágyik

Nyár a télben. A forróvérű görögök fővárosáról, Athénról és környékéről hallhatott a közönség az év utolsó TIT-előadásán. Bár ouzót csak mutatóba – képen – hozott az előadó, így is sikerült egy rövid időre elvarázsolódni. Még nekünk is jutna hely valamelyik görög szigeten, ha magányra...

Búcsú, koncert

Búcsú, koncert

Két koncerttel zárta az évet az Alapfokú Művészeti Iskola. A tanárok, művésztársakkal kiegészülve, magas színvonalú estet varázsoltak az érdeklődőknek, a diákok pedig főként karácsonyi dalokat játszottak az év utolsó fellépésén. A művelődési ház kistermében, és majdnem a nagyban is telt házat...

Megduplázható termelés

Megduplázható termelés

Új gyártócsarnokot avatott a hanságligeti Hipp üzem. A 3.2 milliárdos beruházás megújítja a termelést és növeli a kapacitást, amivel a jövőben a mai 60 milliós gyártási darabszám kétszeresét is el szeretné érni az üzem. A helyi gyárból tökéletesen elláthatóak a Közép- és Kelet-Európai piacok, ezért...

Luca-őrzés

Luca-őrzés

December 13-a Luca napja. Az ehhez kapcsolódó népszokások már kihalófélben vannak. A helyi iskolákban, óvodákban azonban mér két évtizede rendszeresen felelevenítik a Lucázók hagyományait. Idén az Aranykapu Óvoda hat óvó nénije járta végig a tagintézményeket, a kicsiknek bemutatva a kotyolást...