Kategória - Hírek

Búcsúzunk

Búcsúzunk

Az  egyház szentmisével, a néphagyomány pedig mulatsággal, tánccal ünnepli a búcsút. A templom búcsúja annak a szentnek az ünnepe, akinek tiszteletére a templomot felszentelték. Ehhez az ünnephez kapcsolódóan szokás kirakodóvásárt tartani, körhintákkal, játékokkal. Jánossomorján az egymáshoz közel...

Elkerülő helyett kikerülő út

Elkerülő helyett kikerülő út

Nemcsak hogy a közeljövőben nem építené meg, de már nem is tervezi az állam a városunkat elkerülő utat. Így továbbra is a településen vezetne át az ország egyik legnagyobb kamionforgalma. A változás ellen a megyei közgyűlés is szót emelt. „Két éve voltam Debrecenben, ahol épült az M3-as...

Gyermekétkeztetés

Gyermekétkeztetés

Több mint harminc rászoruló kisgyermek nyári ebédjét állja az önkormányzat a ma induló hathetes gyermekétkeztetési programjával. A központi költségvetésből is támogatott összegből a helyiek az iskola menzáján, a környékbeliek pedig konzerv formájában jutnak hozzá az ételekhez. A program összesen...

Jóvolttábor

Jóvolttábor

Az önkormányzat és a mosonmagyaróvári MOFÉM Zrt. jóvoltából táborozhatott 50 helyi diák a balatonparti Fonyódligeten. Mellettük egy felvidéki erdei táborba is segített eljutni pár helyi iskolásnak a város, négyük teljes költségét is fizetve. Egy hét a Balatonon. Ezt ajánlotta fel a mosonmagyaróvári...

Félsikerült beszámolók

Félsikerült beszámolók

Nyári szabadáguk előtt még jó néhány kérésben döntöttek a képviselők. A szokásos évi beszámoltatások mellett, amelyet a gáz- és a vízszolgáltatótól vártak, megszavazták például a somorjai temető ravatalozójának megújítását és a Klafszky tagiskola részleges rendbetételét. Számonkéréssel indult a...

Különleges díj a köztisztviselők napján

Különleges díj a köztisztviselők napján

Horváth Lászlóné, a polgármesteri hivatal adó és pénzügyi osztályának főtanácsosa kapta az idén először átadott Kiváló Köztisztviselő Díjat. A kitüntető címet a köztisztviselők napja alkalmából adták át pénteken.   – Horváthné Terike 32 éve dolgozik itt, és mind az ügyfelek, mind a...

Csoport indulj!

Csoport indulj!

A helyi igények kielégítése érdekében szeptembertől egy új óvodai csoportot indít a város. Hússzal több gyerek járhat tehát Szentpéterre szeptembertől, olyanok, akik eddig nem juthattak be az intézménybe, helyhiány miatt. Mindez nagyjából hat millió forintba kerül majd. Harmincheten búcsúztak el az...

Súlyosan sérült az elütött férfi

Súlyosan sérült az elütött férfi

Autó elé hajtott kerékpárjával egy 67 éves férfi az Ady Endre utca és a 86-os főút kereszteződésénél. Az ütközés során eszméletét vesztett mosonszentpéteri lakost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Egy szabályosan közlekedő szürke, kis méretű személygépkocsi elé hajtott ki...

Elég lehet a hétvégi

Elég lehet a hétvégi

Városunkban is irtották a szúnyogokat a hétvégén – a szigetközi szúnyoginvázió elleni akció keretében. Ha azonban szükséges lesz, az önkormányzat további permetezést is ígér. A Szigetközi elárasztása okozta szúnyoginvázó enyhítésére sürgősen tízmillió forintot kért és kapott a kistérségi...

Nálunk is készültek az EB-re

Nálunk is készültek az EB-re

Jánossomorján edzett vasárnap a magyar baseball válogatott, amelynek négy helyi játékos is tagja. A csapat a B csoportos Európa Bajnokságra készül, amit július 6-án nyitnak meg a szlovákiai Nagyszombaton. Óbuda, Szentendre és Nagykanizsa után érkezett ide a csapat. Céljuk, hogy elszakadjanak a...