Kijátszották a jánossomorjai gazdákat. Több helyi gazdálkodó szerint
ugyanis nem értesítették õket egy szeptember 17-i földárverésrõl, így
nem vehették meg évek óta bérelt földjeiket, amik ráadásul igen
alacsony áron keltek el. A földet szerzõk azonban állítják: a
kárpótlási eljárás szabályosan zajlott le, a háborgó gazdák tévednek.
A depóniával szemben fekvõ Tóbi liget környékén közel húsz család bérelt évek óta földet az erdészettõl. Bár december 31-ig érvényes bérleti szerzõdésük van, nemrégiben értesültek róla, hogy jövõre már nem gazdálkodhatnak itt. Szeptemberben ugyanis, tudtuk nélkül értékesítették az itteni szántókat.
Ifjabb Fördõs Gábor gazdálkodó elmondta: "Hivatalosan még a mai napig nem kaptunk arról értesítést, hogy ezt a földet a talpunk alól kihúzták, és megszûnt a bérleményünk." Sokuk ugyanakkor már több tízezer forintos munkálatot fordított a földre, aminek most kérdéses a sorsa.
A gazdák nehezményezik, hogy nem értesítették õket a szeptember 17-i licitrõl, ahol kalapács alá kerültek a földek. Annyit megtudtunk, a polgármesteri hivatal hirdetõtábláján szerepelt a licitre való felhívás, és az illetékes szervezetek internetes oldalain is megjelent az új idõpont. A "kijátszottak" felháborodtak azon is, hogy az általuk bérelt földeket az éves bérleti díj háromnegyedéért, hektáronkénti 15 ezer forintért vették meg tulajdonosaik.
Tóth Sándor gazdálkodó felháborodottan úgy fogalmazott: "Itt nem licit volt, hanem kalap alatt elboronálták a dolgot. Hogy kik voltak ebben a fõszereplõk, azt majd meglátjuk hamarosan." A károsultak harapós hangulatát az is fokozta, hogy úgy vélik, korábbi képviselõjük játszotta most ki õket. Az érintett területek privatizálása évek óta húzódik. A helyiek, Fazekas Imre vezetésével többször megpróbálták megakadályozni a licitet - sikerrel -, és árverés nélkül hozzájutni a földekhez. Ám nemrég kiderült, hiába a tiltakozás, a törvény a szándékukra nem ad lehetõséget. A gazdák szerint akkori szószólójuk errõl azonban nem értesítette õket, most azonban részt vett a liciten.
Fazekas Imre visszautasította a vádakat. "Természetesen én ígértem az embereknek, hogy megpróbálom elrendezni: ezt a területet vegyék ki a licitbõl, a Nemzeti Fölalap bocsássa a gazdák rendelkezésére, vagy bérleményben vagy megvételre. De mivel sikertelenül zárult a kezdeményezés, és mégis megrendezték a licitet, ezek a lehetõségek elmúltak. Az árverés lezajlódott, külön értesítést már senki nem kapott, csak azok, akik korábban jogosultsággal rendelkeztek…" Tehát akik korábban regisztráltak, írásos értesítést is kaptak, a többieket viszont külön senki sem figyelmeztette. De fontos az is, a földekhez nem pénzért, csak és kizárólag kárpótlási jegyért juthattak hozzá a megjelentek, az alacsony árat pedig egy 1993-as törvényi lehetõség magyarázza. A licitálók közös megegyezése esetén alacsony, így aranykoronánkénti 500 forintos áron vásárolhatnak földet.
A bérleményüktõl megfosztottak elõször a Hír Televízió Soroló címû gazdasági magazinjában panaszolták el a történteket. (A mûsor a másik felet nem szólaltatta meg, csak a gazdák sérelmeit mutatta be.)
Az üggyel a közeljövõben bõvebben foglalkozunk a JTV képernyõjén.
V.D. - H.T. - W.A.