Megismételte tavalyi sikerét a szentjánosi Katica csoport a csütörtökön immár nyolcadik alkalommal megrendezett oviolimpián. A már hagyományos sportrendezvény egyik legnagyobb elõnye, hogy a más-más óvodába járó gyerekek közösen, mozgással tölthetnek el egy vidám délelõttöt.
Kilenc csapat, azaz közel 100 gyermek részvételével tartották meg a tornacsarnokban a sportversenyt, amin a helyi ovisok mellett 2004 óta az újrónafõi és a várbalogi óvodások is részt vesznek. Schwartzné Varga Mónika óvodavezetõ szerint a rendezvény feladata az, hogy a kicsik is megszeressék a sportolást. Ennek érdekében, képességeiktõl függetlenül, minden kisgyerek szerepelt egy-egy versenyszámban. A különbözõ sorversenyekbõl álló vetélkedõn az ügyességi feladatok mellett egymás öltöztetésével madárijesztõt is kellett készÃteniük a kicsiknek, akiknél a vidám feladat talán az egyik legsikeresebb volt.
A nyertes az elõzõ évi oviolimpián is gyõzelmet arató mosonszentjánosi Katica csoport volt, Ãgy a vándorserleg egy újabb évig maradhat óvodai termükben. Második helyen a somorjai Margaréta csoport, harmadikon pedig a szentpéteri Csiga csoport végzett a vetélkedõn. A csapatok csokiból készült érmeket, sporteszközöket, gyümölcsöt, illetve müzli szeleteket vehettek át, ezzel is hirdetve az egészséges életmód és az egészséges étkezés fontosságát a gyermekek körében.
Veres Dávid