Népes jánossomorjai delegációt lát vendégül pénteken és szombaton testvértelepülésünk, a szlovákiai Nagyfödémes. A baráti találkozó jól jellemzi a két település közti, immár három éves együttmûködés sikerességét is.
A jó kapcsolat jeléül saját polcot is kapott Jánossomorja városa Nagyfödémes borspincéjében. A figyelemreméltó gesztust a hétvégi baráti találkozó keretében, a péntek délutáni borkóstoláson tette Nagyfödémes polgármestere. A közös programokon ezúttal Jánossomorja önkormányzatának küldöttsége igyekszik elmélyÃteni a barátságot Nagyfödémessel. De a képviselõ-testület tagjai és az önkormányzati dolgozók mellett például a nyugdÃjasklub néhány tagja is részt vesz a kétnapos találkozón. A testvértelepülési kapcsolat fõ célja azonban az, hogy az iskolák, óvodák és civil szervezetek is barátságot kössenek egymással.
Dr. Kurunczi Károly, Jánossomorja polgármestere szerint ugyanis egy ilyen kapcsolatot a civil szervezõdések tudnak tartalommal megtölteni. A testvértelepülési megállapodást 2004 õszén Ãrta alá Nagyfödémes és Jánossomorja. Azóta több hasonló baráti találkozót tartott a két önkormányzat, de például a társaskör is tett már látogatást Nagyfödémesen, a Canto Excolo Kamarakórus is koncertezett tavaly a felvidéki községben, az iskolások több közös táborban is voltak, a födémesi fiatalok pedig a Balassi Bálint Ifjúsági Klubbal ápolnak szoros kapcsolatot.
Gõgh Ferenc, Nagyfödémes polgármestere is bÃzik abban, hogy az eddig is gyümölcsözõ barátság még tovább fog fejlõdni.
A hétvégi közös programban az eszem-iszom és az aratóünnepség mellett a Nagyfödémeshez közeli vÃzimalom meglátogatása is szerepel.
Legközelebb nálunk, már a Gödör Napokon, majd a szeptemberi városi napok rendezvényein találkozhatnak egymással a nagyfödémesiek és a jánossomorjaiak.