A hivatal támogatja a sírgondozókat
Dtum: 2005. janur 25. kedd, 15:25 Rovat: JTV hír
Dr. Kurunczi Károly polgármester nemrég hivatalos levélben köszönte meg a Balassi Bálint Ifjúsági Klub fiataljainak temetõgondozó munkáját, és egyben az önkormányzat támogatásáról is biztosította a fiatalokat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a fiatalok célul tûzték ki, hogy megtisztítják a helyi temetõk elhanyagolt sváb sírjait, melyek között nem egy helytörténeti, illetve mûvészeti szempontból kiemelkedõ értéket képvisel. Az itt nyugvók hozzátartozóit a második világháború után kitelepítettek településünkrõl, ezért e sírok a mai napig gondozatlanul álltak a temetõkben, gyakran óriási bokorrengetegbe rejtve.
Mint azt megtudtuk, azért is jelent sokat ez a támogatás a klub tagjainak, mert nemrég felmerültek olyan vélemények is, melyek szerint a hasonló régi, meg nem váltott síremlékeket fel kellene számolni. Így a fiatalok biztosak lehetnek abban, hogy az önkormányzat is egyetért azzal, hogy az értékes és menthetõ sírokat meg kell õrizni az utókornak.
|
|