A hanságligeti Hipp üzembe látogatott az Ökoportya
biotermékeket népszerûsÃtõ rendezvénysorozat pénteken, azzal a céllal,
hogy felhÃvják a figyelmet a hazánkban igen elhanyagolt bio-étkezésre.
A látogatás során az üzem termékeivel és az ott folyó munkával is
megismerkedhettek a vendégek.
A tavaly útjára indult rendezvénysorozat
célja a hazánkban sajnos kevésbé ismert bio termékek népszerûsÃtése és
az egészségesebb táplálkozás kialakÃtása. Ennek érdekében a szervezõk a
sajtó képviselõi mellett szakembereket, ismert szÃnészeket, illetve
neves közéleti személyiségeket hÃvtak meg, akik felvállalták ezen a
termékek népszerûsÃtését A múlt évi, Kelet-Magyarországot érintõ körút
után idén a Dunántúlon tartották meg a két napos túrát, Ãgy jutottak el
Hanságligetre is.
Karácsony
Imre ötledadó-szervezõtõ elmondta, az Ökoportyával szeretnénk bemutatni
a Magyarországon megtalálható bio terméket, hogy ezzel is e termékek
mevásárlására ösztönözzék a vevõket. A rendezvények egyik fõ célja,
hogy a biotermékek hazai fogyasztása elérje a Nyugat-Európai átlag
50%-át. Külföldön a lakosság 10-12% vásárol ilyen élelmiszereket,
nálunk az 5% elérésével is elégedettek lennének a szervezõk.
A
körúton részt vevõ száz bio-nagykövet a hétvége során tÃz üzemet,
illetve gazdaságot keresett fel, ezek egyike volt a hanságligeti
bébiétel gyártó Kft. Itt a gyárlátogatással egybekötött termékbemutatón
a vendégek az üzem mûködésével és a szigorú higiéniai szabályok mellett
zajló élelmiszerkészÃtési technológiával is megismerkedhettek. Bódi
Csabától, a hanságligeti cég vezetõjétõl megtudtuk, a Kft. megalakulása
óta törekszik a természetes eredetû anyagok használására, és az
egészségesebb, bio ételek elõállÃtására. Az általuk gyártott
élelmiszerek öko-termelésbõl származó nyersanyagokat használnak, amiket
a feldolgozásuk során is folyamatosan ellenõriznek.
A
szakmai bemutatókat követõen az öko-nagykövetek a mesterséges anyagokat
nem tartalmazó élelmiszerekkel ismerkedhettek meg, s a különbözõ
standoknál meg is kóstolhatták az ételeket. A rendezõktõl megtudtuk,
terveik közt szerepel egy Kelet-Európában egyedülálló bio-logisztikai
központ kialakÃtása, ahol a nyersanyagok és késztermékek tárolása
mellett a csomagolás és elosztás is megoldottá válna.
Veres Dávid