Az önkormányzat több évtizedes hagyományt követve köszön el minden évben a ballagó nyolcadikosoktól, hogy a más városokba továbbtanuló gyerekeket útravaló jókÃvánságokkal lássák el. Idén a drogok és káros szenvedélyek kÃsértéseinek elutasÃtására hÃvta fel a figyelmet a polgármester szerdán délelõtt, a mûvelõdési házban tartott ünnepségen.
A diákok kis mûsorban köszönték meg az önkormányzat sokévi gondoskodását, megÃgérve, hogy nem felejtik el szülõhelyüket. Amikor új iskolájuk küszöbét átlépik, büszkén mondják majd, hogy Jánossomorjáról jöttek, és remélik, városuk is büszke lesz majd rájuk.
A városvezetés minden ballagónak gratulált, köszöntötték a tanulásban, közösségi munkában vagy sportban kiemelkedõ diákokat. De az osztályközösségeket is méltatták a búcsúünnepségen.
A tanulók idén gravÃrozott tollat vihettek magukkal a város búcsúajándékaként, hogy az élet fontos pillanataiban is elkÃsérje õket az alma mater szelleme.
HT
Az ünnepségen elhangzott, az iskolák által összeállÃtott méltatások és jellemzések:
8.A
A 8.A osztály ugyan tanulmányi eredményeit tekintve nem jeleskedett, de közösségi munkákból (csarnokfelújÃtás, szemétszedés, papÃrgyûjtés, az idei március 15-ei ünnepi mûsor) kivették a részüket. Példát mutattak kisebb társaiknak az összefogásban, fõleg ebben a tanévben. Az összetartást a társukat ért családi tragédiák is erõsÃtették, az egymás iránti szeretet ereje érezhetõ volt.
Varga Cintia
4 évig nagy lelkesedéssel tevékenykedett a Diákönkormányzatban. Kedves vidámságával, önzetlen segÃtõkészségével sokszor buzdÃtotta társait. Magatartása mindvégig példamutató volt. Bármilyen iskolán kÃvüli eseményen szÃvesen részt vett. Szorgalmas, fáradhatatlan tanulója iskolánknak. A tánc, a mozgás az egyik legfontosabb dolog az életében.
Jánó Sára
Szorgalma töretlen volt a 4 év során. Csendes, vidám természetével, példamutató magatartásával tûnt ki. Az Õ esetében a szülõi támogatás és tanulásban való segÃtség példa értékû.
Kajtár Gergõ
4 éven keresztül kitartóan végezte sporttevékenységét. Sikereket ért el atlétikában és úszásban. Remek sportember, a mûtét után is fáradhatatlan, céltudatos.
8.B
A 8.B osztály egy vegyes társaság. Négy év alatt a létszámuk mindig változott. Befogadó, újdonságokra, kihÃvásokra nyitott kis csapat. Szabadidejük jelentõs részét együtt töltötték. A városi és iskolai rendezvényeken mindig aktÃvan részt vettek. Ha valahol meghirdették az olyan versenyt, ahol a legnépesebb osztály kapott jutalmat, mindig elsõ helyen végeztek. Közösségük összetartó csapattá forrott össze. Mindig azt tartották szem elõtt, hogyan lehet úgy kirándulni, szórakozni, hogy saját erejükbõl és nem a szüleik segÃtségére támaszkodva oldják ezt meg. Ennek elérése érdekében papÃrt és vasat gyûjtöttek. Húzták a kiskocsijukat a város utcáin, sokszor erõn felül. Megérte több szempontból is, hiszen céljukat elérték és önerõbõl kirándultak, valamint megtapasztalhatták, hogy könnyebb tanulni, mint dolgozni, fizikai munkát végezni. Közösséggé kovácsolódott ez a kis csapat.
Majthényi Boglárka
A legszorgalmasabb diákok közé tartozik. Mindig azért dolgozott, hogy tanulmányi eredményén javÃtson. Szorgalma, kitartása a munkába fektetett ereje irigylésre méltó és példa diáktársainak.
György- Jakab Bence
A 8.B osztály legjobb tanulója, aki sikeres német nyelvvizsgával is rendelkezik. Tanulmányai mellet mindig volt ideje a sportra. Futballozik a helyi csapatban. Bence a diákönkormányzat oszlopos tagja volt mindig és ebben az évben elnöki posztot töltött be. Munkája mindig pontos, precÃz. Belsõ jó tulajdonságaival és nagyszerû humorával kivÃvta diáktársai bizalmát, szeretetét és tiszteletét.
Klafszky-tagiskola 8.osztálya
8 év alatt jó kis csapattá kovácsolódott a Klafszkyban a most ballagó osztály. Tanulók jöttek, mentek, a gyengék elhullottak, de a közös programok, versenyek, vetélkedõk, kirándulások alatt kiderült, ki miben erõs, miben lehet rá számÃtani. Most, amikor visszatekintve számvetést készÃtünk, szinte mindenkit fel lehetne sorolni, valami jót emlÃteni a neve mellett.
Bogyai Martin:
Bár nem róla fogjuk állÃtani a jó magaviselet szobrát, azért van néhány jó tulajdonsága is. Nemzetiségi német, karácsonyi, október 23-i mûsorok megbÃzható szereplõje, fõfocista, labdazsonglõr. SzÃvesen segÃt, ha fizikai munkáról van szó.
Fets Martin:
Informatikai háttérmunkás, zene – meg – szerzõ. Országos informatikai verseny döntõse.
Hevesi László:
Közösségi munkában lehet rá számÃtani. A többszörös sulikupa-gyõztes focicsapat tagja, aki idén bokaáldozatot is hozott a siker érdekében. Benne volt abban az újságszerkesztõ csapatban, akikkel a Geo Magazin országos pályázatán a legjobb 6 közé kerültünk.
Horváth Barbara:
DÖK képviselõ. Lovaglásban dÃjhalmozó. A Fut a város többszörös dobogósa. Nemzetiségi német és október 23-i mûsorok szereplõje. Kétszeres nyÃregyházi döntõs a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatversenyben. Országos pályaválasztási vetélkedõ I. helyezett csapat tagja.
Kelemen Márk:
Országos informatikai verseny legjobb 30 döntõse közé került be. Lelkes focista.
Magyar Richárd:
SzÃvesen és önként vállal szereplést karácsonyi és október 23-i mûsorokban. Fut a város többszörös dobogósa, fõfocista, fõszervezõ. Közösségi, fizikai munkát szÃvesen vállal, DÖK képviselõ.
Smuk Katalin:
SzÃvesen dolgozik a közösségért, legyen az gesztenye- vagy papÃrgyûjtés, karácsonyi vásár vagy iskolai kézmûves foglalkozás. Mindig lehet számÃtani ötleteire, segÃtségére. Pályafutását sokszÃnû versenyek (rajz, német, hittan) és nagyszerû eredmények tarkÃtják. Tagja a városi honismereti vetélkedõt kétszer megnyerõ csapatnak, kétszeres nyÃregyházi országos döntõs környezetvédelmi versenyben, országos pályaválasztási vetélkedõ nyertes csapatának tagja. Az õ „keze” is benne volt, hogy az Energiasuli országos pályázatán 100.000 ft értékû fizikai eszközöket nyertünk az iskolánknak. Jeles tanuló, példamutató magatartással, szorgalommal.
Szökõ Péter:
Sikeres focicsapatunk „bokagyilkosa”. Az ELTE által meghirdetett KihÃvás 2009 informatikai versenyen I. helyezést elért csapat tagja. A Geo Magazin újságkészÃtõ pályázatán a legjobb 6 közé bekerült újság szerkesztõje.
Teiml Viktor:
Csak a 2. félidõben – felsõben – csatlakozott osztályunkhoz, de hamar értékes tagja lett. Kiváló sportoló, úszó, focista. A Klafszkys macskák és a Kandúr csapattal bejutott a környezetvédelmi vetélkedõ országos, nyÃregyházi döntõjébe. Az ELTE KihÃvás 2009 versenyén gyõztes csapat tagja. Szerkesztõje a Geo Magazin pályázatán legjobb 6 közé választott Nyitnikék cÃmû magazinunknak. Kétszer járult hozzá, hogy osztályunk csapata elhozza a gyõztesnek járó kupát a városi honismereti vetélkedõrõl. Az országos pályaorientációs versenyen elsõ helyezett csapat tagja. Az Energiasuli elnevezésû országos pályázaton nagy értékû fizikai csomagot nyert csapat tagja. Jeles tanuló. Alapfokú C tÃpusú nyelvvizsgát tett német nyelvbõl.
Tóth Laura:
Kitûnõ tanuló, példamutató magatartással és szorgalommal. Kétszeres nyÃregyházi döntõs a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatversenyben. A városi helytörténeti vetélkedõt duplán megnyerõ csapat tagja. Nemzetiségi német és egyéb iskolai mûsorok halk szavú szereplõje. Az országos Energiasuli versenyen 100.000 ft értékû FixiBox-ot nyerõ csapat tagja. A megyei Gárdonyi fordÃtó versenyen 2008-ban 6. helyezett, 2011-ben 13. helyezett. Az Oxford Nyelviskola által rendezett megyei német nyelvi versenyen 2011-ben Ãrásbeli fordulón 4. helyezett, szóbeli fordulón 3. helyezett. 2012-ben a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ által szervezett megyei német nyelvi verseny Ãrásbeli fordulóján 9., a szóbeli fordulón 10. helyezett. 2012-ben alapfokú C tÃpusú nyelvvizsgát tett német nyelvbõl. Mindezek mellett jut ideje közösségi munkára is, kedvence a gesztenyegyûjtés.
Vájlok Virginia:
A Klafszkys macskák legkisebbje, kétszeres nyÃregyházi döntõs a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei környezetvédelmi vetélkedõben. Szintén kétszer járult hozzá csapatunk helytörténeti vetélkedõn aratott sikeréhez. Kis energiabomba. SzÃvesen vállal közösségi munkát, gesztenyegyûjtést, iskolai rendezvényeken szervezést, segÃtségnyújtást. Német nyelvbõl sikeres Ãrásbeli nyelvvizsgát tett.
Vaskovits Márk:
Tagja volt az ELTE KihÃvás 2009 elnevezésû informatikai versenyén I. helyezést elért csapatunknak és a Geo Magazin pályázatára készÃtett, országosan a legjobb 6 közé választott újságunk szerkesztõségének. Jeles tanuló. Sikeres alapfokú Ãrásbeli nyelvvizsgát tett német nyelvbõl.
Wally Júlia:
Kitûnõ tanuló, példamutató magatartással, szorgalommal. Szeret mindent teljes odaadással, erõbedobással csinálni, legyen az a Fut a város, egy rajzverseny, gesztenyegyûjtés vagy tanulmányi vetélkedõ. 8 év alatt rengeteg szép eredményt ért el a különbözõ versenyeken. 3 éven át volt a mosonmagyaróvári Haller Iskola által rendezett német nyelvû meseverseny gyõztes csapatának tagja. Német szavalóversenyen 2008-ban Rajkán 3., 2010-ben, Mosonmagyaróváron a Schiller szavalóversenyen 1. helyet szerzett. A Gárdonyi Iskola által szervezett megyei német fordÃtóversenyen 2008-ban 2., 2010-ben 2., 2011-ben 4. helyezett. 2011-ben az Oxford Nyelviskola által hirdetett megyei német nyelvû verseny Ãrásbeli fordulóján 2., szóbeli fordulóján 1. helyezett. 2012-ben a csornai II. Rákóczi Ferenc Közoktatási központ megyei német nyelvi versenyén Ãrásbeli fordulón 2., szóbeli fordulón 1. helyezett. A német nemzetiségi mûsorok oszlopos szereplõje. Kétszeres nyÃregyházi döntõs csapatunk tagja. segÃtségével kétszer sikerült elhódÃtani a kupát a városi helytörténeti vetélkedõn. Hozzájárult az Energiasuli pályázatunk sikeréhez, amivel 100.000 ft értékû fizikai felszerelést nyertünk az iskolának. Tavasszal alapfokú C tÃpusú, májusban sikeres középfokú C tÃpusú nyelvvizsgát tett német nyelvbõl.