A gyerekek és a tanárok dolgát egyaránt megkönnyÃti, ha csak iskolaérett gyermekek lépnek az elsõ osztályba. Az Aranykapu Óvoda tagintézményeiben erre készÃtik fel a gyerekeket, a szülõknek pedig szülõi értekezleten adtak hasznos tanácsokat. Az óvodába visszamaradó és az iskolába induló gyerekek száma idén is a tavalyi évihez hasonlóan alakul majd.
Játékos foglalkozáson ismerkednek a legfontosabb iskolai tudnivalókkal a gyerekek a szentjánosi óvoda csoportjaiban. Megtanulják melyik a jobb, és a bal oldal, azt is, hogy mit jelentenek a fölött, alatt, mellett és mögött kifejezések. A nagycsoportosok nagy része szeptembertõl már iskolába megy, az erre való felkészÃtés pedig jórészt az óvoda feladata. Igyekeznek a gyerekek minden képességét egyformán fejleszteni. -„A matematika mellett fejlesztjük elsõsorban a gyerekek mozgását, hiszen ezen keresztül fejlõdik az értelmük is. Nagy hangsúlyt fektetünk a zenei képességfejlesztésükre, amit minden csoportban nagyon szeretnek a gyerekek. Szeretnek énekeket, mondókákat, verseket tanulni. Élvezik a mesefeldolgozásainkat, amit drámajáték formájában végzünk velük.”- mondta el Fettikné Kádár Katalin óvónõ.
De ezen kÃvül az otthoni tanulásnak legalább ugyanekkora jelentõsége van. A szentjánosi óvodában Kõhegyiné Jókúti Edit az alsós iskolában tanÃtó pedagógus szülõi értekezleten számolt be az anyukák és apukák számára legfontosabb tudnivalókról. Kiemelte, hogy nem könnyû feladat a felkészÃtés, amit nehezÃt az, hogy mindhárom korosztály közös, vegyes csoportokba kerül az óvodákban. - "Jobb volt, amikor az óvodában még úgynevezett tiszta csoportok voltak, mert ott több idõ jutott az iskolára való felkészÃtésre. A vegyes csoportokat kicsit nehezebb kezelni, de itt is próbálkoznak már azzal, hogy bizonyos tennivalóikat idõkorlátok közé szorÃtsanak, és hogy megtanulják a gyerekek azt, hogy vannak bizonyos feladataik. Otthon is sokat tudnak segÃteni a szülõk, például azzal, hogy feladatokat adnak a gyerekeknek. Erre a leghétköznapibb dolgok is megfelelõek, például a rendrakás vagy a fogmosás”- tette hozzá.
Ha kétségek merülnek fel az iskolára való alkalmasság kapcsán, akkor iskolaérettségi vizsgálatot végeznek a nevelési tanácsadóban. Az óvónõk azonban csak javaslatot tehetnek, a végsõ döntést mindig a szülõnek kell meghoznia. Az óvodában egyesével is foglalkoznak a nehezebben tanuló gyerekekkel, hogy felzárkóztassák õket társaikhoz. Az idei évben a 85 nagycsoportos kisgyerekbõl 69 biztosan megkezdi az iskolát, 11 gyereknél még a szakértõi véleményre várnak, 5 gyermek pedig szülõi kérésre marad még egy évet az oviban. A számok a tavalyi évben is hasonlóan alakultak.
Az iskolába beÃratás idõpontjai: március 19. 8-16 óráig, és március 20. 13-16 óráig.
Petz Brigitta