1 régió, 3 megye, 22 televÃzió, 800 ezer nézõ - ez Magyarország elsõ és mindmáig egyetlen médiaklaszterének szlogenje, melynek TelevÃziónk is tagja. A társulás most 27 milliós támogatást nyert a Nyugat-dunántúli OperatÃv Program pályázatán.
A Nyugati Régió Kommunikációs Közhasznú Egyesület - a kanizsai,a keszthelyi, a szombathelyi és a Zalaegerszegi TelevÃzió, valamint a gyõri Revita Tv részvételével - 2005-ben kezdte meg közösségi tevékenységét, amelynek fejlesztésére a Nyugat-dunántúli OperatÃv Program pályázatán több mint 27 millió forintos támogatást nyert. Az errõl szóló szerzõdést múlt héten Ãrta alá a Zalaegerszegi TelevÃzióban Lovass Tibor a klaszter elnöke és Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.
A pályázat két évre szól - a benne megfogalmazott program október 1-én kezdõdik. A célok között a hÃrlevelek szerkesztésétõl a Magyar TelevÃzió körzeti stúdióinak megszûnése nyomán keletkezett „média-ûr" betöltéséig sok minden szerepel.
A média-klaszter persze nemcsak tagjainak szolgálhat szakmai-gazdasági elõnyökkel - hanem a térség egészének is, ahol mûködik. A klaszter nyitott mindhárom megye médiumai iránt, és hatékony - határon átnyúló - kommunikációs kapcsolatok kialakÃtására törekszik, célja az is, hogy - az unió médiaszervezeteibe integrálódva - kommunikációs hidat hozzon létre Európa és a Nyugat-Dunántúl között.
Munkatársunktól