Az eddigi legsikeresebb évét zárhatja a helyi baseballcsapat. A Jánossomorja Rascals felnõttjei a második helyen fejezték be az alapszakaszt, Ãgy nagy reményekkel indulhatnak az õszi rájátszáson a bajnoki cÃmért. A nemzetközi ligában harmadikként végzett gárda a magyar kupát is megszerezheti idén.
Kiváló teljesÃtményt nyújtottak baseballosaink az idei évben, mind a nemzetközi mind a hazai mérkõzéseken. A magyar bajnokság most befejezõdött alapszakaszát a második helyen zárták a mieink. A tavaly bronzérmet szerzett csapat ilyen jó eredménnyel még nem végzett. Õsszel az elsõ négy csapat több találkozós rájátszás után osztozik az elsõ négy helyen. A magyar kupában is a négyes rájátszáson belül végzett a Rascals, Ãgy itt is harcba szállhatnak a kupáért a fiúk õsszel. A Rascals Közép-Európa északibb államait tömörÃtõ csoportban a harmadik helyen végzett, többszörös bajnok szlovák csapatokat is legyõzve. A serdülõk sem maradtak le, a második helyen fejezték be a bajnokságot. Fekete Csaba, az egyesület vezetõje elmondta, a jó teljesÃtmény mögött az idén igazolt dobójátékos Nagy Gábor eredményessége is rejlik, de az erõs hazai utánpótlás-nevelés is megmutatkozik már a csapatban, ami igen örömteli, és igazolja a sok éves munkát. Erre a területre a jövõben is sok figyelmet igyekszik fordÃtani a csapat.
Nem csak a csapat mezeiben, a válogatottéban is jól szerepelnek a jánossomorjaiak. A felnõttek mellett a balkáni kupára készülõ junior nemzeti keretében szintén két helyi játékos Radványi Tamás és Diós Sándor is szerepel. A serdülõ korosztályos válogatott keretébe pedig négy csirkefogó is eséllyel kerülhet be a nyáron.
HT