Hatodszor zárta kiállÃtással a tanévet az általános iskola rajzszakköre. Idén minden eddiginél több, 33 diák mutatkozott be a mûvelõdési házban nyÃlt tárlaton, több mint száz alkotással.
Autók, egzotikus állatok, mesefigurák köszöntek a nézõre a mûvelõdési ház galériatermének falairól. A hagyományos kiállÃtás idén is a témák és a technikák kavalkádját hozta. Látható, hogy a szÃnes ceruza, pasztell, akvarell, tempera kezelésében is nagy jártasságra tettek szert a gyerekek.
Kóbor Attila rajztanár idén is két csoportot vezetett az iskolában. Mint mondta, év elején mindenki választ magának egy témát, amivel a késõbbiekben foglalkozik majd. – „Itt aztán közösen megbeszéljük, hogy e témában honnan hova lehet eljutni egy vagy fél év alatt. Idén is nagyon elégedett vagyok a fejlõdéssel, de a gyerekek hozzáállásával és azzal is, amilyen kiváló hangulatot teremtettek minden egyes szakköri foglalkozáson.”
Kóbor Attila a szerdai megnyitóban külön méltatott minden egyes szakköri tagot, kiemelve, kinek mi a fõbb jellemzõje akár a munkában, akár a rajzszakkör közösségében. A szakkörvezetõ pedagógus szokás szerint virágcsokorral búcsúzott három végzõs diákjától. A megnyitón az Alapfokú Mûvészeti Iskola diákjai kürtön és xilofonon játszottak a közönségnek.
A tárlat június 17-ig látható a mûvelõdési ház nyitva tartási idejében.
HT